Mészöly Géza: Nem rövid távra tervezek a válogatottnál

Vágólapra másolva!
2011.12.14. 20:50
null
Mészöly Géza (jobbra) szövetségi edzőként folytatja (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Január elsejétől Mészöly Géza irányítja az U18-as labdarúgó-válogatottat – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja. Mint ismert, a 44 éves szakember legutóbb az Újpestet irányította.

„Nem rövid távra tervezek az MLSZ-nél és a válogatottnál. Még véletlenül sem szeretném, ha valaki azt gondolná, azért jöttem most ide, mert nem volt más választásom. Aki ismer, tudja rólam, hogy megfontolom a döntéseimet, és sokkal inkább arról van szó, szeretném ezt a korosztályt hosszabb távon vezetni. Emellett azt sem tagadom, hogy ez a feladat mélyebben megismertet a válogatottaknál folytatott munkával. Biztosan tanulhatok majd a külföldi ellenfelektől, és abban is bízom, hogy lehetőségem lesz nyugat-európai tanulmányutakon is részt venni” – nyilatkozta Mészöly Géza az mlsz.hu-nak.

A szakember az Újpestnélis bátran nyúlt a fiatal játékosokhoz, több tehetséget is beépített a felnőttcsapatba.

„Talán joggal vagyok büszke arra, hogy kiélezett helyzetekben is előnyben részesítettem a fiatal játékosokat. Nálam került be a felnőttcsapatba Simon Krisztián, Barczi Dávid, Lázár Bence mellett például Vermes Krisztián, Korcsmár Zsolt vagy Feczesin Róbert is. Azért is érzem igazán testhez álló feladatnak a mostanit, mert már gyerekként jóformán beleszülettem a magyar futballba. Óvoda helyett futballmeccsre jártam, és a legnagyobb futballistákat láthattam a pályán. Emlékszem például még arra is, hogy Göröcsnek milyen volt a cipője, vagy édesapám hogyan hajtott végre egy-egy mozdulatot. Szeretnék minél többet átadni ebből és a magyar futball szeretetéből a fiataloknak. Ez a háttér alapja lehet a sikereknek, erőt adhat a nemzetközi mérkőzéseken is” – mondta Mészöly az mlsz.hu-nak adott interjújában.

„Kettős feladat áll előttem. Fontos a sikeresség, mert egy győzelem sok mindent éreztet meg a futballistákkal, e nélkül nem lehet huzamosan fejlődni. Emellett majdnem ilyen fontos az is, hogy tehetséges játékosokat adhassak át a „nagyobb″ válogatottaknak, így akár pár éven belül a felnőtt válogatottnak is. Mint mondtam, én fiatalpárti vagyok, hiszek a mostani garnitúrában is” – fogalmazott az újonnan kinevezett szövetségi edző.

Legfrissebb hírek

NB II: a 28. forduló mérkőzései – élő eredménykövető!

Labdarúgó NB II
6 perce

NB II: BVSC-Zugló–HR-Rent Kozármisleny

Labdarúgó NB II
7 perce

NB II: Kisvárda Master Good–Szeged-Csanád GA

Labdarúgó NB II
10 perce

NB II: FC Ajka–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
10 perce

NB II: Budafoki MTE–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
11 perce

Gulácsi szerint az egy pontnak is örülniük kell a Werder ellen

Német labdarúgás
36 perce

Paula Sevilla húsz percen belül két érmet nyert a váltó-vb-n

Atlétika
37 perce

A bajnoki címről is dönthet: Barcelona–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
54 perce
Ezek is érdekelhetik