Futsal: Szlovéniában zárja a vb-selejtezőkre való felkészülést a válogatott

2011.12.01. 07:37
Címkék
Futsalválogatottunk december 15-18. között Gyöngyösön játssza le világbajnoki selejtezőit, a mieink az orosz, a kazah és a lett válogatottal mérkőznek meg a továbbjutást jelentő első két hely megszerzéséért. A gyöngyösi tornára való felkészülés utolsó állomásaként a válogatott hétvégén kétszer is megmérkőzik a szlovénokkal, az első meccset szombaton 17 órakor rendezik Podcetrtek városában, a második összecsapásra vasárnap 19 órától Kidricevóban kerül sor – adta hírül az mlsz.hu.

A tervezett keretből sérülése miatt nem tarthat pénteken az együttessel Sivák Péter, helyére Dávid Richárd került be a csapatba.

„Szeretném, ha a szlovéniai meccseken még egy fokkal előre tudnánk lépni védekezésben, mert a fő célunk az lesz, hogy kevés gólt kapjunk a selejtezőkön, részben erre épül ugyanis a taktikánk – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás. – Emellett hangsúlyosan gyakorolni próbáljuk a letámadásokat is, hiszen előfordulhat, hogy a tétmeccseken futnunk kell majd az eredmény után. A két hétvégi mérkőzést minden szempontból főpróbának fogjuk fel, ezúttal már azokat a sorokat játszatom, amelyek terveim szerint a selejtezőkön is szerepelnek majd, és a taktikánkat is gyöngyösi ellenfeleinkhez igazítjuk."

A VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Pallai Gábor (MVFC-Berettyóújfalu), Reveland Zoltán (Cső-Montage)
Mezőnyjátékosok: Tóth Szabolcs (Colorspectrum Aramis), Dávid Richárd (Colorspectrum Aramis), Németh Péter (Colorspectrum Aramis), Csopaki István (Rába ETO), Lódi Tamás (Rába ETO), Gyurcsányi Zsolt (Rába ETO), Lovas Norbert (MVFC-Berettyóújfalu), Trencsényi János (MVFC-Berettyóújfalu), Dróth Zoltán (Rába ETO), Harnisch Ákos (Rába ETO), Simon Ádám (Cső-Montage), Simon Zsolt (Cső-Montage)

 

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: az 5. helyért folytatják a magyarok az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
1 órája

Kosár: a 15. helyet szerezték meg az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

RB Leipzig: szárnyakat adnak a tehetségnek és a költségvetésnek is 

Német labdarúgás
1 órája

Óriási országos csúccsal Eb-döntős a 4x100-as női váltónk!

Atlétika
1 órája

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2 órája

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
3 órája