U17 és U19: az első kalapból várják az Eb-sorsolást

2011.11.18. 22:47
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elkészítette az U17-es és U19-es Európa-bajnoki selejtező elitkörének kiemelési rangsorát, november 29-én, Nyonban ez alapján sorsolják ki a tavaszi négyes tornák csoportjait. A magyar válogatott mindkét korosztályban bekerült Európa legjobb hét együttese közé, ami azt jelenti, hogy az első kalapból várja a sorsolást, számolt be róla a honi szövetség honlapja.

Az U19-es csapat így biztosan elkerüli az angol, a francia, a spanyol, a bosnyák, a portugál és a görög válogatottat, az U17-es együttes pedig a francia, a spanyol, a cseh, a dán, a szerb és a német válogatottat. A négyes csoportok első helyezettjei jutnak ki az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe.

„A magyar labdarúgás minden sikere örömteli, különösen a fiatalok, az utánpótlás-válogatottak jó eredményei – mondta az mlsz.hu-nak Nyilasi Tibor sportigazgató. – Az, hogy mindkét magyar versenykorosztály, az U17 és az U19 is az első kalapba került az alapkör után, igazi siker. Hiszem, ha továbbra is ilyen harmonikus lesz a viszony a klubokkal, akadémiákkal, ha folytatjuk a szövetségben megkezdett munkát, szép eredményekkel kecsegtethet a jövő is. A ranglistán elfoglalt előkelő helyezésünkért a szövetségi edzők mellett az egyesületeknél dolgozó szakembereknek is gratuláció jár. A játékosok biztosan erőt, önbizalmat merítenek a jó kezdésből, hiszen e rangos nemzetközi tornákon megtanulták, nincs legyőzhetetlen ellenfél, és a profi mentalitásból átadnak játékostársaiknak is a kluboknál. Tudatában kell lennünk annak, hogy a statisztika egy állapotot rögzít, és annak is, hogy a neheze most jön, hiszen az elitkörből való továbbjutás roppant nehéz feladat. Úgy érzem, ha folytatjuk az eddigi munkát, hittel, akarattal és némi szerencsével az elitmezőnyben is eredményesek lehetünk."

Az U17-es válogatott az ősz elején hibátlan teljesítménnyel, három győzelemmel nyerte meg a hazai rendezésű Eb-selejtező kört, Pisont István együttese Norvégiát, Andorrát és Fehéroroszországot győzte le. A Tuboly Frigyes vezette U19-es csapat két győzelemmel, és egy portugálok elleni döntetlennel jutott tovább selejtező csoportjából.

Legfrissebb hírek

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
5 perce

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
6 perce

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét is elszenvedte a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
10 perce

Márton Richárd: Újra álmodhatok az olimpiai döntőről

Úszás
20 perce

Kvasina hosszabbításban szerzett góljával nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
20 perce

Márton Richárd ezüstérmes lett 200 méter pillangón az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
53 perce

Ljujics pazar gólt lőtt, Szappanos büntetőt védett, döntetlen lett az Újpest–MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Felkészülés: megnyerte a Telekom-kupát a Bayern, óriási pofonba szaladt bele a Frankfurt

Minden más foci
1 órája