Magyar válogatott: Tőzsért váratlanul érte, hogy most kapott meghívót

2011.11.07. 15:17
Címkék
Tőzsér Dániel szeretné bizonyítani, hogy helye van a magyar válogatottban. A Genk légiósát váratlanul érte, hogy pont most kapott meghívót Egervári Sándor szövetségi kapitánytól, de a következő selejtezősorozatnak már aktív részese lenne.

„Pozitívak az érzéseim, hiszen újra itt lehetek a régi játékostársakkal. Az, hogy most kaptam meghívót, engem is kissé váratlanul ért. Nem tudom, hogy mi változott az elmúlt időszakhoz képest, de igazából ezzel nem szeretnék foglalkozni. Az a lényeg, hogy most itt vagyok, és szeretném jól érezni magam” – mondta Tőzsér Dániel a Nemzeti Sport Online-nak.

„A legfontosabb az, hogy a csapat jó meccseket játsszon. Én szeretném magam belehelyezni ebbe a gépezetbe, és természetesen nyilván a válogatott érdekeit szem előtt tartva jó mérkőzést szeretnék játszani én is. Bízom benne, hogy mindkét összecsapáson szerephez jutok”.

A Genk futballistája természetesen szeretné bizonyítani, hogy helye van a nemzeti csapatban, s a következő selejtezősorozatban már aktív részese lenne a válogatott sikereinek.

„Szeretném bizonyítani, hogy helyem van a válogatottban. Csapatszinten ez a két utolsó mérkőzés lesz az évben, úgyhogy pozitív emlékekkel kell elmenni a téli szünetre, s akkor megújult erővel lehet nekivágni a következő selejtezősorozatnak, aminek remélem, hogy én is részese leszek” – zárta gondolatait a középpályás.

Legfrissebb hírek

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
2 perce

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
22 perce

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
38 perce

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
41 perce

Vadnai Jonatán: Szeretném éremmel zárni az évet!

Egyéb egyéni
56 perce

Kate Douglass tovább faragta az 50 méteres gyorsúszás világcsúcsát, Ledecky kikapott 800-on

Úszás
1 órája

Eppel Márton a szinte teljesen üres kapuval szemben fejelt fölé a Sepsi ellen – videó

Légiósok
1 órája

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
1 órája