Válogatott: U19-eseink 2-1-re kikaptak Lengyelországtól Budaörsön

2011.10.11. 17:41
Címkék
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett Lengyelországtól a budaörsi felkészülési mérkőzésen – adta hírül az mlsz.hu.

A mieink Adorján Krisztián szabadrúgásból szerzett gólja révén a 17. percben vezetéshez jutottak, ám az előny csak az első félidő végéig tartott ki, akkor ugyanis Milik Ardaikusz kihasználta a magyar védők figyelmetlenségét, egyenlített.

A második játékrészben a vendégek jobban kezdtek, sőt az 56. percben megszerezték második góljukat. Három perccel később Tóth Ferenc piros lapot kapott, majd tíz perccel később a lengyelektől is kiállítottak egy játékost. A végeredmény magyar szempontból 1–2 lett.

„Harcos, jó meccset játszottunk, amelyen két nagy hibánkat kihasználta az ellenfél, és megnyerte a mérkőzést. A mai összecsapás után tisztán látjuk, ki az a tizennyolc-húsz játékos, akivel fel tudjuk venni a harcot a ránk váró feladatok során – vélekedett Tuboly Frigyes szövetségi edző, a portugáliai Eb-selejtező torna előtti utolsó felkészülési mérkőzést követően az mlsz.hu-nak.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Lengyelország 1–2

 

Legfrissebb hírek

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
10 perce

A Puskás Akadémia harmadik, a Paks második győzelméért hajt

Labdarúgó NB I
14 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
14 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
14 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
15 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
16 perce

Egy félidő után Gavrics góljával vezet az ETO FC Debrecenben

Labdarúgó NB I
16 perce

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
23 perce