Válogatott: Nem volt jogos a szurkolók kritikája - Koman Vladimir

2011.10.11. 23:22
Címkék
Koman Vladimir a finnek elleni Eb-selejtezőt követően úgy érezte, mindent megtettek a találkozón. Ahogyan azt a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, mindenki elfáradt, éppen ezért nem érzi jogosnak a szurkolók kritikáját, az „ébresztő" rigmust. Kiemelte, hogy a fanatikusok is végig segítették a csapatot a selejtezők során, és ez nagyban hozzájárulhat ahhoz is, hogy a 2014-es világbajnokságra kijussanak.

„Megtettük, amit meg tudtunk tenni, sajnos a végére nagyon elfáradtunk. Viszont mindenki a győzelemre játszott, úgyhogy úgy érzem, a szurkolók kritikája nem volt jogos. Másik oldalról viszont szeretném megköszönni a közönség buzdítását, végig nagyon lelkesek voltak a selejtező során. Ezen az úton kell haladnunk, még jobban összekovácsolódhatunk, és akkor szerintem lesz esélyünk kijutni a világbajnokságra."

Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-búcsú után egymás ellen próbál javítani a Debrecen és az ETO FC

Labdarúgó NB I
22 perce

Két londoni próbálkozás, két gól: Arsenal–Manchester City 2–0

Angol labdarúgás
57 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2 órája