Válogatott: Az vagyok, aki egy vagy két éve is voltam - Tőzsér

2011.10.28. 08:18
Címkék
Nincs sok idő a kesergésre a Genknél, pedig ok az éppen lenne rá: a bajnokcsapat a Belga Kupában nem jutott be a nyolc közé, miután otthon 2–0-ra kikapott a Lierse-től. A Genk magyar labdarúgói közül Tőzsér Dániel várhatja mégis izgatottabban a hétvégi, Bruges elleni bajnokit, hiszen a neve ott szerepel Egervári Sándor aktuális, egyelőre 24 fős keretében. A szövetségi kapitány a helyszínen tekinti meg a középpályás hétvégi teljesítményét.

„Az előző idényben az Anderlecht elleni két bajnokinkra szintén eljött, váltottunk is néhány szót – utalt a Nemzeti Sportnak a kapitányi látogatásra Tőzsér. – Amiben biztos lehetek, ezúttal csak minket figyel majd, Köteles Lacit és engem, mert az Anderlechtben ugyebár ott volt, illetve van Juhász Roland, aki alapembere a nemzeti csapatnak. Kíváncsian várom a találkozást. Az vagyok, aki egy vagy két éve is voltam.”Tőzsér. – Amiben biztos lehetek, ezúttal csak minket figyel majd, Köteles Lacit és engem, mert az Anderlechtben ugyebár ott volt, illetve van Juhász Roland, aki alapembere a nemzeti csapatnak. Kíváncsian várom a találkozást. Az vagyok, aki egy vagy két éve is voltam.”

A középpályás csütörtök délután tudta meg, hogy tagja a bő keretnek, és bízik benne, hogy a keretszűkítést követően is marad a válogatottnál. Nemzeti csapatunk november 11-én Székesfehérváron fogadja Liechtensteint, majd 15-án Poznanba, az Eb-rendező lengyelekhez látogat.

Legfrissebb hírek

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
4 perce

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
22 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
26 perce

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
1 órája

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
1 órája

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik