Labdarúgás: nem lesz új Puskás-stadion - lapinformáció

2011.10.24. 09:52
Címkék
Sajtóhírek szerint egyelőre nem újul meg a Puskás Ferenc Stadion – erről Fürjes Balázs kormánybiztos nyilatkozott.

A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs a Világgazdaság kérdésére elmondta, kormányzati szinten nem született döntés a Puskás-stadion építéséről.

A politikus elmondása szerint a beruházás túl drága lenne, ezért érdemesebb két kisebb, modern stadionnal segíteni a magyar futballt, ez a ferencvárosi és a debreceni aréna lenne, amelyek építéséről már korábban megszületett a döntés.

Más kérdés, hogy előbbi esetében még egyeztetésekre van szükség Kevin McCabe-bel, ugyanis az Albert-stadion jelenleg még az ő tulajdonában van, s az állam tárgyal arról, hogy visszavásárolhassa, Fürjes Balázs szerint „egy fillérrel sem többért, mint amennyibe került”. A megállapodás után két évbe telhet, hogy a Ferencváros új stadiont kapjon állami pénzből, az előzetes tervek szerint 2014-re 12 milliárd forintból 22 ezres stadion épülhet.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
19 perce

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
53 perce

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
58 perce

A Szuperkupadöntőn is ott volt a Ferencváros El-visszavágójának játékvezetője

Európa-liga
1 órája

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
1 órája

Olympique Marseille: feltámadás helyett őskáosz és csődközeli helyzet

Francia labdarúgás
1 órája

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
2 órája

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
2 órája