A FIFA dönt a magyar csoport vb-selejtezős programjáról

2011.10.24. 17:01
null
Egyelőre nem tudni, melyik válogatott ellen lép pályára először a vb-selejtezők során jövő szeptemberben <br />a magyar nemzeti csapat (fotó: Szabó Miklós)<br />
Címkék
Sikertelenül zárult a 2014-es, brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai D-csoportjának programegyeztető értekezlete az amszterdami Hiltonban. A magyar válogatott Hollandiával, Törökországgal, Romániával, Észtországgal és Andorrával szerepel egy selejtezőcsoportban – mivel a négyórás megbeszélésen három programterv is elbukott, a végső szót a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) mondja ki. A FIFA elkészíti a csoport programját, döntése kötelező érvényű a csapatokra nézve.

A találkozón magyar részről Egervári Sándor szövetségi kapitány mellett Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke és dr. Vági Márton, a szövetség főtitkára vett részt, a csoportellenfeleket, vagyis a hollandokat, a törököket, a románokat, az észteket és az andorraiakat szintén a szövetségi kapitányok, illetve a szövetségek vezetői képviselték – olvasható az mlsz.hu-n.

A négyórás megbeszélésen háromszor kellett nekifutni a program elkészítésének, de az utolsóként felvázolt menetrend is elbukott, így végül nem sikerült megegyezniük a feleknek. Mindez azt jelenti, hogy a FIFA készíti el a programot, amelyet a csoport minden tagjának kötelező elfogadnia.

„Nincs megállapodás, pedig harmadik nekirugaszkodásra már közel jártunk a megegyezéshez. Ez az utolsó tervezet számunkra már megfelelt volna, ám egyetlen mérkőzés miatt két csoportellenfelünk nem jutott dűlőre, így eredménytelenül zárult a nap. Most már a FIFA dönt, de egyelőre nem tudjuk, mikorra várható végleges program” – fogalmazott Egervári Sándor a tárgyalásokat követően.

A vb-selejtezők 2012. szeptember 7-én kezdődnek, az utolsó játéknap 2013. október 15., a pótselejtezőket november 15-én és 19-én bonyolítják le.

 

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
31 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
52 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája