– Régebben sokszor mondogatta, hogy egy csatárral nehéz támadni, gólt rúgni.
– Tudja, sokszor voltam elöl egyedül, és az nagyon kilátástalan, elkeserítő tud lenni. Két csatárral, két támadó középpályással is ki lehet kapni, így azonban meg lehet próbálni győzni. Ha nyíltan, bátran játszunk, ha akarunk nyerni, akkor a közönség, a média is jobban kezeli, ha netán nem sikerül. De ha kikapunk, és mindenki azt érzi, hogy nem nyerni akartunk, csak a vereséget elkerülni – mert ez nagyon nem ugyanaz –, és látni, hogy féltünk, és nem is próbáltuk meg, pedig több lett volna bennünk, az nehezebben elfogadható.

– Ennyi lenne a siker titka?
– Szerintem nagyon jó, hogy Egervári Sándor ugyan kijelöli a hadrendet, és meghatározza a követendő taktikát, mégis teret enged a játékosoknak. Inkább a kereteket határozza meg, akár nálunk van a labda, akár nincs, és a játékosokra bízza, hogy az apró finomságokat miként hajtsák végre. Vagyis bevonja a futballistákat, akik így alkotó részesei lesznek a stratégiának, nem csak végrehajtói egy merev, minden körülmények között betartandó utasításnak. Ez arra ösztönöz mindenkit, hogy tegyen a sikerért, hogy gondolkozzék, mi a jó neki, mondja el nyugodtan, mit vár el a társaitól, ugyanakkor felelősséggel jár, mert kudarc esetén nem lehet csak az edzőre mutogatni. Jó érzés, hogy tevékenyen benne van mindenki a győzelemben.

– A játékosok bevonása miként fest a gyakorlatban?
– Ha a kapitány úr azt mondja, hogy négy–négy–kettőben állunk fel, azt nem mondhatjuk, hogy inkább három irányítóval és egy csatárral játszanánk. De azt megbeszélhetem, sőt meg kell beszélnem mondjuk Rudolf Gergellyel, ha én letámadom a középső védőt, ő legyen tíz méterrel mögöttem, vagy szólhatok a középpályásoknak, hogy ha feléjük megyek, a jobb lábamra passzoljanak laposan – ilyesmiről van szó. Sanyi bácsi elvárja, hogy a részleteket megbeszéljük egymás között, és így belülről is formálódik a közösség.

– Öt évig nem volt válogatott – elégtétel ez a gól?
– Nehezet kérdez. Amikor az öltözőben futballvezetők jöttek hozzám, és azt mondták, de jó, hogy újra itt vagy, és milyen kár, hogy oly sokáig nem hívtak be, eszembe jutott: messzebb is eljuthattam volna. Engem nagyon megbántottak, amikor egy pillanat alatt elfelejtettek. Nem lenne nekem sem olcsóbb a kenyér, ha hetvenötszörös válogatott lennék, de erkölcsileg nagyon sokat jelentene – ezt elvették tőlem.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!