– A mérkőzés után, a vegyes zónában úgy fogalmazott, a péntek este az ünneplésé, kémeink azonban nem látták önöket felbukkanni a pesti éjszakában...
– Ahhoz ki kellett volna jönniük a telki bázisra – csapta le a magas labdát Rudolf Gergely. – Megsúgom, sokat nem aludtunk, de nem azért, mert akkora bulit csaptunk volna, hanem, mert előbb megnéztük a meccs ismétlését, majd hosszasan beszéltünk róla. Még órákkal a lefújást követően is fel voltunk pörögve, ami azzal is magyarázható, hogy csodálatos élményben volt részünk. Volt hát miről értekeznünk.

– Emeljen ki csak egy momentumot!
– Meglepődik, ha a kilencvenedik percben történtek jutnak elsőként eszembe?

– A magam részéről szívesebben beszélek a gólomról, akarom mondani, a gólunkról. Nagyon bíztam abban, hogy Priskin Tamás pontosan gurít középre, aztán ahogy a labda túljutott a kapuson, és közeledett felém, már éreztem, hogy egy-két pillanat, és a svédek kapujában köt ki. Tegyem hozzá, hogy nagyszerű érzés kerített hatalmába? Apropó, tudja, mennyire szerencsés vagyok?

– Ha már így rákérdezett: mennyire?
– Gondoljon csak bele, válogatott mezben, a Puskás-stadionban, huszonötezer néző előtt, egy kulcsfontosságú mérkőzésen, az utolsó percben rúgtam gólt. El tudja képzelni, milyen érzés? Gyönyörű! Nem, még annál is szebb. Egyszerűen leírhatatlan. Sajnos keveseknek lehet ebben részük. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nekem igen.

– Tett is érte: gól, gólpassz, kiharcolt tizenegyes...
– A történetet azért ne hegyezzük ki rám, mert aki pályára lépett, mindent elkövetett a sikerért. Sőt aki ezúttal nem jutott szóhoz, de mellettünk volt, annak is csak az lebegett a szeme előtt, hogyan győzhetünk. Sietve teszem hozzá, örömre van ok, ámulatba esésre viszont nincs: butaság lenne azt hangoztatni, milyen jók vagyunk. Egyértelmű, hogy valami alakul, mi több, valami már ki is alakult, ám még bőven van javítanivaló. S ha nem szégyelljük, hogy vannak még hibáink, hanem tanulunk belőlük, attól csak jobbak lehetünk.

– A mérkőzés előtt sokakat megdöbbentett, amikor úgy nyilatkozott, hogy száz százalékig biztos a győzelemben.
– Még kételkedik bennünk valaki?! A viccet félretéve: szerintem meg az lett volna a megdöbbentő, ha azt hangoztatom, hogy semmi esélyünk. A képlet amúgy sem bonyolult: ha te nem hiszed el magadról, hogy te vagy a legjobb, senki sem hiszi el.

– Az odáig rendben, hogy bízott magában. Na, de abban is, hogy a tartalékos csapat legyűri Svédországot?
– Ebben is bíztam, persze. Nem szokásom félni az ellenféltől, és úgy vettem észre, hogy a társaim sem ijedtek meg attól, hogy Zlatan Ibrahimovic és bandája áll velünk szemben. Aláírom, a svédek előrébb tartanak nálunk, ám a péntek esti mérkőzés azt is bizonyította, ha egy csapat szívvel és lélekkel, ráadásul helyenként jól futballozik, sokat elérhet. Azzal, hogy nyertünk, megragadtuk azt a bizonyos szalmaszálat, most arra kell ügyelnünk, nehogy kiengedjük a kezünkből.

– Ezek szerint az Európa-bajnoki részvételről álmodik.
– Nem álmodom róla. Töretlenül hiszek benne! Ha cseppnyi kétely is lenne bennem, fel sem szállnék a Moldovába induló gépre.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!