Koeman kapitányi ténykedésének legszebb pillanata a máltai győzelem

Vágólapra másolva!
2009.02.02. 12:20
Mindenben fejlődnie kell a magyar labdarúgó-válogatottnak Erwin Koeman szövetségi kapitány szerint, aki az MTI-nek adott exkluzív interjúban beszélt a Telkiben épülő edzőközpont várható hatásairól, a világbajnoki selejtezőkről, a fiatal tehetségekről, a jövő szerdai, Izrael elleni barátságos mérkőzésről, valamint a márciusi, albániai vb-selejtezőről is.
Erwin Koeman szerint sok mindenben fejlődnie kell még a magyar focinak
Erwin Koeman szerint sok mindenben fejlődnie kell még a magyar focinak
Fotók: Farkas József
Erwin Koeman szerint sok mindenben fejlődnie kell még a magyar focinak
Erwin Koeman szerint sok mindenben fejlődnie kell még a magyar focinak
Erwin Koeman szerint sok mindenben fejlődnie kell még a magyar focinak
Fotók: Farkas József
Erwin Koeman szerint sok mindenben fejlődnie kell még a magyar focinak

„Hogy elérjük céljainkat, mindenben fejlődnie kell a csapatnak, a játékosoknak és persze nekem is – jelentette ki a holland szakember, aki tavaly májusban vette át a nemzeti együttes irányítását. – Már az első, a horvátok és a görögök elleni meccsek kedvező benyomást keltettek bennem, és most azon kell dolgoznunk, hogy megtartsuk, amit eddig felépítettünk. Azóta a kedvező eredmények folytán, a nagyobb elvárás miatt a nyomás is nagyobb a csapaton.”

Arra a kérdésre, hogy számára az eredmények vagy a jó játék-e a fontosabb, azt válaszolta, hogy elsősorban jó struktúrában gondolkodik. Hozzátette, hogy az eredmények, valamint a mutatott játék korántsem mellékes, mivel sorozatban három vereség ebben a szakmában bárkinek az állásába kerülhet, de ha alapvetően jó struktúrát sikerül kialakítani, az hosszú távon gyümölcsöző lehet.

A játékosként 1988-ban Európa-bajnok szakvezető a selejtezőcsoportra áttérve kiemelte, hogy rendkívül kiegyenlített a magyarok hatosa, ami némiképp meglepte, hiszen előzetesen Portugáliát tartotta egyértelmű favoritnak. „Teljesen nyílt a csoport, mert a portugálok váratlan vereséget szenvedtek a dánoktól, és csak egy pontot szereztek Albánia ellen. Senki sincs biztonságban, a lényeg, hogy a magyar válogatott versenyben van. Nem tudok egyetlen meccset sem kiemelni, amely nagyobb jelentőséggel bírna a többinél, mert amíg van esély a kvalifikációra, minden találkozó ugyanolyan fontos. Most a legfontosabb a soron következő tiranai összecsapás március 28-án” – mondta Koeman, akinek irányításával a válogatott négy összecsapáson szerzett 7 pontjával második a csoportjában Dánia mögött.

A 47 éves szövetségi kapitány szerint a világ futballja kiegyenlítődött, ma már senki ellen nem lehet biztosra menni, mivel minden csapat számára adottak a megfelelő létesítmények, továbbá fizikailag minden együttes felkészült, futni, harcolni mindenki tud.

„Tíz-tizenöt éve ezek egyértelmű meccsek voltak, nemritkán ötgólos különbségű eredményekkel. Ma már viszont nem könnyű feltörni olyan csapatok védelmét, mint például Albánia vagy akár Málta, mert erőszakosan és agresszívan futballoznak. Ez nem jelent sem előnyt, sem hátrányt. Mindenki számára azonosak a feltételek, a magyar válogatott legyőzheti Portugáliát, de kikaphat Máltától, és ez szinte minden csapatra igaz.”

Nagy kihívás az izraeli meccs, nem véletlenül állnak a hazaiak a FIFA-világranglista 19. helyén. Stílusuk inkább a dél-európai országokéhoz hasonlít. Jó felkészülési mérkőzés lesz számunkra, mert idegenben egy kiváló gárdával találkozunk, így lemérhetjük, hol tartunk jelenleg, és milyen formában vannak játékosaink” – mondta Koeman a jövő szerdai meccsről. Ugyanaznap rendezik a Málta–Albánia találkozót, amelyen ott lesz a kapitány megfigyelője, hogy kielemezze a két soron következő ellenfél játékát, különösen az albánokét, akik eddigi négy meccsükön csak két gólt kaptak – igaz, mindkettőt a magyaroktól.

Csapatával kapcsolatban Koeman megállapította, hogy most már a stabil kerettagok mintegy 70 százaléka játszik rendszeresen a klubjában, s örülne, ha ez az arány tovább emelkedne. Arra a kérdésre, hogy a magyar válogatottban van-e olyan futballista, aki megállná a helyét egy elitklubban, a kapitány azt válaszolta: Gera Zoltánnak, Huszti Szabolcsnak vagy Juhász Rolandnak sikerülhetne, ha megkapnák a lehetőséget.

A szakvezető a télen többek között látta Juhász Rolandot, Tőzsér Dánielt, Tóth Balázst, Tímár Krisztiánt, Bodor Boldizsárt, Vaskó Tamást és Koman Vladimirt is játszani. Utóbbival kapcsolatban elárulta: nem beszélt vele arról, hogy az ukrán vagy a magyar válogatottban kíván-e pályára lépni, mert nem szeretné őt befolyásolni.

„Ez az ő döntése lesz. Tudja, hogy számítunk rá, és egyelőre örülünk, hogy az U21-es csapatban szerepel” – mondta Komanról Koeman, jelezve, hogy rendszeresen egyeztet az utánpótláscsapatokat felügyelő honfitársával, Wilco van Buurennel. Azt azonban nem kívánta elárulni, hogy a jövőben kiket építene be csapatába, mert azzal túl nagy terhet rakna a kiszemeltek vállára. Szerinte az U20-as gárdának nagy próbatétele lesz az olaszok elleni összecsapás, amelyen sokan kitűnhetne, és felkelthetik a klubok érdeklődését.”

Koeman arról is beszélt, hogy a májusban megnyíló telki edzőközpont nem elsősorban a nemzeti együttes eredményességét befolyásolhatja, sokkal inkább a jövőépítés szempontjából fontos. „Nem ettől lesz jobb a válogatott teljesítménye, de ilyen létesítmények nélkül lehetetlen sikereket elérni. Ez a futballnak jó, az utánpótláscsapatok profitálhatnak legtöbbet belőle, és a tehetséggondozás révén persze a felnőttválogatott is.”

Erwin Koeman kapitányi ténykedésének legszebb pillanataként a máltai győzelemre emlékszik, amikor a játékosok az öltözőben hangosan skandálták, hogy Magyarország… Szerinte ez azt a kiváló csapatszellemet mutatja, amely jellemzi gárdáját. A legrosszabb emlékként a svédek elleni vereséget említette, szerinte a válogatott jól játszott, mégis alulmaradt, így keserű szájízzel és hiányérzettel zárta a stockholmi utat. Legzavaróbb körülményként a csapatot körülvevő negatív hozzáállást emelte ki, de hozzátette, úgy érzi, ez részben változott, többek között a svédországi produkciónak köszönhetően, mert mindenki láthatta, hogy a válogatott nem félt játszani, bátran futballozott, amit értékeltek is a szurkolók.

A MAGYAR VÁLOGATOTT IZRAEL ELLENI BŐ KERETE

Kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Köteles László (Diósgyőri VTK)
Védők: Szélesi Zoltán (RC Strasbourg), Bodnár László (Red Bull Salzburg), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vaskó Tamás (US Avellino), Vanczák Vilmos (FC Sion), Bodor Boldizsár (Roda JC), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle), Horváth Gábor (FC Fehérvár), Gyepes Gábor (Cardiff City)
Középpályások: Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Gera Zoltán (Fulham FC), Vadócz Krisztián (Osasuna), Halmosi Péter (Hull City), Tóth Balázs (Racing Genk), Dzsudzsák Balázs (PSV), Huszti Szabolcs (Zenit)
Csatárok: Rudolf Gergely (DVSC-TEVA), Torghelle Sándor (FC Augsburg), Feczesin Róbert (Brescia), Szalai Ádám (Real Madrid Castilla), Priskin Tamás (Watford FC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik