A három pont megvan, ez a lényeg

A mérkőzésről tudósított: SINKOVICS GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁSA mérkőzésről tudósított: SINKOVICS GÁBOR, ZOMBORI ANDRÁS
2005.09.03. 02:01
Címkék

Alig tízpercnyi futballt követően már a máltai kapuba került a labda Józsi György ballábas passza után, csakhogy a játékvezető - tévesen - les miatt érvénytelenítette a találatot. Magyar fölényt hozott amúgy az első 45 perc, egyértelműen az történt a pályán, amit a házigazda eltervezett.

Az oldalvonalak mellett Czvitkovics Péter és Józsi György, illetve a bal oldali védő pozíciójából rendre előre törő Pollák Zoltán előtt hatalmas területek nyíltak, amelyeket a játékosok rendre be is futottak. Igaz, a középen érkezőkhöz ritkán jutott el a labda. Majd félórai futballt követően előbb a nagyválogatottnál is számításba vett Máté Péter, majd a diósgyőriek támadója, Tisza Tibor volt eredményes, s így biztos előnnyel térhetett pihenőre Róth Antal csapata.

Pollák Zoltán (balra) álmélkodva nézte ellenfele akrobatikus mozdulatát (Fotó: Mirkó István)
Pollák Zoltán (balra) álmélkodva nézte ellenfele akrobatikus mozdulatát (Fotó: Mirkó István)
Pollák Zoltán (balra) álmélkodva nézte ellenfele akrobatikus mozdulatát (Fotó: Mirkó István)
Ahogy reméltük, magyar támadásokkal folytatódott a második játékrész, de alig ötpercnyi futballt követően egy villámgyors máltai kontratámadás jelezte: bizony nem árt a védekezésre is odafigyelni. Szerencsére a vendégek sokkal többször nem veszélyeztették Fülöp Márton kapuját, továbbra is a magyar játékosok elképzelései valósultak meg a pályán. Igaz, az utolsó tíz percben már nem erőltették mindenáron a támadásokat, azonban a megszerzett kétgólos előnyt tartani tudta, és magabiztosan szerezte meg a három pontot.

Percről percre
29. perc: Czvitkovics bal oldali szögletére Máté érkezett középen, és öt méterről a bal sarokba fejelte a labdát.
1-0

42. perc: Tisza indult meg a labdával a kezdőkörtől középen, Mintoff nem tudott menteni előle. A támadó elhúzta a labdát a kapuból kijövő Gauci mellett, és nyolc méterről, bal lábbal az üres kapuba gurította azt.
2-0

Szavazás

Kijutunk Matthäusszal a vb-re?

---- M ---- &
Legfrissebb hírek

Súlyos incidens Párizsban, a kupadöntőre érkező nizzai drukkerek közül sokakat őrizetbe vettek

Francia labdarúgás
1 perce

„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

F1
17 perce

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
25 perce

„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

F1
39 perce

Bamidele Yusuf: A következő idényben még jobb akarok lenni

Labdarúgó NB I
45 perce

Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

Egyéb egyéni
51 perce

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
51 perce

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
59 perce
Ezek is érdekelhetik