Dragóner, Kenesei és Simek hazamehetett

Amikor Juhász Péter beadásnak szánt labdája egyszer csak a kétségbeesetten nyújtózó Mihajlovics kapujában landolt, a magyar futball máris kilábalni látszott a hullámvölgyből. Azon az estén, 1971. szeptember 25-én a zsúfolt Népstadionban elfelejtődött, vagy legalábbis elhalványult a marseille-i csapás és a szófiai kudarc még frissnek tűnő emléke. Juhász Péter sohasem felejthető hulló falevélszerű gólja után már nem jelentett témát a csehszlovákoktól és a bolgároktól elszenvedett egyaránt háromgólos vereség (főként úgy, hogy Vidáts Csaba is a hálóba talált…), és a lelátókon ülő 75 ezer, valamint a tévékészülékek előtt lelkesedő minimum hárommillió magyar már előre nézett. Joggal: válogatottunk a bolgárok elleni visszavágón elért 2-0-s győzelmével olyan lendületet kapott, hogy meg sem állt az Európa-bajnokság belgiumi négyes döntőjéig.

Akkor Illovszky Rudolf irányította a nemzeti csapatot.
A kitűnő szakember remek futballistákkal dolgozhatott, és egyetlenegyszer sem nyilatkozta azt, hogy nem érzi az elszántságot, a tüzet és a mindenáron való győzni akarást a fiaiban. Akkoriban valahogy természetesnek tűnt, hogy a futballisták büszkén húzták magukra a címeres mezt, és ha kellett, akkor meghaltak a pályán a győzelemért.
Nagy szavak - idejét múltak.

Most újra jönnek a bolgárok. És ők győzni akarnak, főleg, hogy tegnap Szófiában kikaptak a svédektől… A bolgároknak fogalmuk sincs arról, hogy a magyar futball milyen kétségbeejtő helyzetben van, s hogy a klubok után most már a válogatott háza táján sincs minden rendben; hogy a magyar játékosok mintha nem éreznék át a tét nagyságát, márpedig a bolgárok elleni meccs sok mindent, sőt szinte mindent eldönthet.

Lothar Matthäus a Budapestre szerződése óta, azaz másfél éve egyfolytában a pozitív gondolkodásról beszél, s azt emlegeti, hogy mi, magyarok mindig nosztalgiázunk, a múltban élünk, pesszimisták vagyunk, túl sokat kesergünk, búslakodunk. Sok igazság van ebben, tán még irigyeltük is a szövetségi kapitányt, hogy bezzeg ő erős, elszánt, s mindenben a dolgok jó oldalát nézi.

Mígnem eljött 2005. március 25-e.
A dátum valószínűleg nem kerül majd be a magyar futballal foglalkozó történelemkönyvekbe, pedig jelentős esemény történt ezen a napon: Lothar Matthäus először fakadt ki nyilvánosan, először bírált nagyon keményen, először látszott dühösnek, elkeseredettnek a kamerák, újságírók előtt - és először érezhettük rajta a negatív hozzáállást. Ezen a pénteken a válogatott zárt kapus meccset játszott az U21-es csapattal, s alighanem csuda dolgok történhettek ott, hogy ettől a magyar kapitány ennyire kikészült.

Innen hogyan tovább?
Ez itt a kérdés, amelyet néhány nappal a sorsdöntőnek minősített bolgárok elleni vb-selejtező előtt kell feltennünk. Ha Hriszto Sztoicskov, szerdai ellenfelünk úgyszintén világhírű kapitánya tudná, mi zajlik nálunk a futball címszó alatt, aligha idegeskedne. Az egykori aranylabdásnak persze lehetnek információi a hoszszú téli szünetünkről, a gyenge színvonalú bajnoki meccseinkről, sőt, ha a kémei ügyesek, és valahonnan a Tungsram-gyár tetejéről kukucskáltak pénteken a zárt kapus meccs apropóján a Megyeri úton, még azzal is tisztában lehet, hogy valami megroppant a kapitány és csapata között.

Normális körülmények között most arról kellene írnunk, hogy ki és miért játszik majd jobb oldali futót, hogy kik támadnak, és hogy ki pótolja majd a sárga lapok miatt eltiltott csapatkapitányt, játékmestert, a fontos gólok szerzőjét, Gera Zoltánt. ---- Ehelyett a kapitány ideges.
Sőt, ideges mindenki.
Peter Pellady, a válogatott menedzsmentjének vezetője is…

"Miért nem hajtanak a játékosok, miért nem büszkék, hogy válogatottak, miért ilyen közömbösek, s miért ilyen tompák? - kérdezte dühös kétségbeeséssel az üzletember. - Én nem vagyok futballszakember, de gyakorlatilag a csapattal együtt élek, és ami rám tartozik, azt maximális erőbedobással végzem. Hamarosan bejelenthetek egy új főszponzort, talán azt is elmondhatom, hogy egy világsztárokkal felvonuló ellenfél érkezhet Budapestre, de a menedzsment hiába dolgozik, ha a csapat eközben csak szenved. Nem tudok mást mondani: kétségbe vagyok esve, és ilyenkor fel vagyok háborodva a játékosok hozzáállásán, hogy nincs bennük tűz, mintha nem is érdekelné őket az egész. Pedig biztos vagyok benne, hiszen láttam őket például a németek ellen futballozni, hogy sokkal, sokkal többet tudnak. Ezt kellene megismételniük a bolgárok ellen, mert különben nincs esélyünk. Nem adjuk fel, sem én, sem Lothar Matthäus nem hátrálunk meg, történjen bármi szerdán. Folytatjuk a munkát, amit elkezdtünk…"

Elgondolkodtató mondatok.
Az jó, hogy - ha az információink nem csalnak, merthogy ezt nem árulta el Peter Pellady - az argentinok is játszhatnak majd a mieink ellen Budapesten, az már kevésbé, hogy vannak gondok.

Bár… Lehet, hogy éppen ez a jó. Korábban, amikor minden olyan szépnek tűnt egy-egy fontosnak mondott meccs előtt, jobban fájt a kapott pofon, mintha nem a szakvezetőség által rózsaszínre festett kép illúziójával vártuk volna az éppen soros és mindent eldöntő két félidőt.
Hátha most a meccs lesz a jobb, mint az edzések…

A válogatott tegnap éppenséggel csak egyet edzett.
Kora délután Lothar Matthäus repülőgépre ült, és elutazott Szófiába. A bolgár fővárosban pedig - hiszik, nem hiszik, így igaz - nyitott Porschéval közlekedő bolgár rendőrök vitték a stadionba, a svédek elleni vb-selejtező helyszínére. ---- No, persze a repülőút és a szófiai érkezés előtt még történt egy és más.
A csapat a Petneházy Country Klubban elfogyasztott reggeli után az Elektromos-pályán edzett. Ha azt kérdezné valaki, milyen volt a tréning hangulata, arra bizony most nem lenne könnyű jelzőt találni. Tette mindenki a dolgát, csendben, rendben, de… Talán túl nagy volt a csönd. Hát még amikor a foglalkozást követően a keret tagjai visszatérve szállás- helyükre, meghallgatták a pályaedző László Csaba rövid monológját, amelynek az volt a lényege, hogy a keretszűkítés miatt Dragóner Attila, Kenesei Krisztián és Simek Péter szépen összecsomagolhat, mehet locsolkodni.

Hogy miért éppen ők?
A nevezett játékosoknak erről fogalmuk sincs.
"Nem tudom, mit követtem el, és fogalmam sincs, miért éppen engem küldött el a kapitány - mondta Kenesei Krisztián. - Úgy gondolom, tettem a dolgom becsülettel, bár azt elismerem, öthónapos kihagyás van mögöttem, így lehet, hogy nem vagyok csúcsformában, de bíztam abban, ha már meghívott Lothar Matthäus, akkor lehetőséget kapok a bizonyításra. Az fel sem merült bennem, hogy még a kispadra sem férek oda. Bánt a dolog, bevallom, nagyon meglepett a kapitány döntése, így még sohasem tettek ki a válogatott keretből."

Ha másként nem megy, jöhetnek a fiatalok

Simek Péternek ilyesfajta rossz tapasztalata még nincs, és őt talán nem is érintette oly váratlanul a kapitány döntése.

"Nehéz mit válaszolni arra a kérdésre, hogy miért éppen engem küldtek el… - merengett az újpesti játékos. - Talán a taktikai elképzelésbe nem fértem be… Természetesen rosszul esett a döntés, mert biztos voltam abban, hogy legalább csereként szóhoz jutok. A lelátóról azonban szurkolok a csapatnak."

És akkor a nagy meglepetés. Dragóner Attila búcsúzása.
Ôt annak ellenére meghívta Lothar Matthäus, hogy a védő a Wales elleni meccs után képtelen visszakerülni a portugál Vitória Guimaraes kezdőcsapatába, holott az ősszel ő volt a gárda legjobb légiósa.

"El kell ismernem, nem vagyok százszázalékos állapotban, és meszsze vagyok a csúcsformámtól - mondta Dragóner Attila. - Igyekeztem az edzéseken, de úgy látszik, ez kevés volt a kapitánynak. Úgy jöttem haza, hogy játszom, és nagyon vártam ezt a meccset, de nincs mit tennem, el kell fogadnom Lothar Matthäus döntését."
Maradtak tehát tizennyolcan.

Velük, illetve nekik kell most megváltani a világot.
A lényeg nem változott: szerda este meg kell verni a bolgárokat, különben elszáll minden, a továbbjutással kapcsolatban szőtt remény. Azonban, ahogy Peter Pellady is mondta, történjék bármi szerdán, Lothar Matthäus tovább akar dolgozni a magyar válogatott élén. Ha a helyzet úgy hozza, akkor 18-19-éves, sikerre éhes fiatalokkal tölti fel a keretet.

Nos, azonban most mindenki abban bízik: szerdán ott lesz a tűz a fiúk szemében. ---- Visszalapoztunk az újságunkban, felidéztük a közelmúlt emlékeit, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mi történt eddig a válogatottnál.

Március 20., vasárnap: Lothar Matthäus keretet szűkített (először…). Sérülés miatt Éger Lászlóról, Gyepes Gáborról, Molnár Balázsról volt kénytelen lemondani a kapitány, miközben Pető Tamás magát "tette" ki a csapatból azzal, hogy Hollandiából megüzente: nincs olyan erőállapotban, hogy a válogatott hasznára lehessen. A kapitány nem a hiányzókkal, hanem a meghívottakkal foglalkozott, midőn bejelentette: kilenc nappal a selejtező előtt kilencven százalékban már tudja, kinek szavaz bizalmat kezdőként. Neveket, persze, nem mondott - tipródjon csak Hriszto Sztoicskov…
Március 21., hétfő: Benedek zsákban hozta a meleget, így a nemzeti együttes edzőtáboráról felvételeket készítő fotósunkat napsütés fogadta a nagykovácsi countryklubban. Egy kép a bejáratról, egy a játékosoknak ideiglenesen otthont adó faházakról, egy a teniszpályáról, egy a golfozásra csábító pázsitról, egy az éppen épülő medencéről, egy a szebbnél szebb lovakról. A fényképész kolléga dolgát nagyban megkönnyítette, hogy ekkor még szabad volt a bejárás…
Március 22., kedd: Ízelítő a komoly biztonsági intézkedésekből: noha a belvárosi szállodába összetrombitált randevúra érkező labdarúgók készséggel szóba elegyedtek volna a sajtótájékoztatóra meghívott újságírókkal, az öltönyben feszítő (de inkább csak feszítő…) rendfelelősök jobbnak látták, ha "szó nélkül" az első emeletre terelik a játékosokat. A hivatalos összejövetelen Lothar Matthäus figyelmeztetett mindenkit, hogy szükség van a pozitív szemléletre. Tessék, még az időjárás is milyen jó - hozott fel egy példát a kapitány. Kár, hogy szerdára esőt mondanak…
Március 23., szerda: Szegény Dragóner Attila! A csapat szálláshelyén - Vincze Ottó társaságában - a védő tartott fogadóórát. Szívre, hitre, akaratra van szükségünk, hogy legyőzzük a bolgárokat - mondta szívvel, hittel és akarattal a Guimaraes légiósa. Majd elárulta, neje bizony nemegyszer bolondnak nézi, amikor ő egyik szobából a másikba megy, és közben azt kiabálja: Hajrá, Magyarország! Aznap aligha jutott eszébe, hogy a szakvezető szombati döntése után a Megyeri úton is legfeljebb a szurkolásával segítheti a csapatot…
Március 24., csütörtök: A szerda esti telefonhívás jó néhány sörébe került Nagypál Tibornak. A védőt ugyanis s.o.s berendelték a válogatotthoz, mire kaposvári társai úgy reflektáltak: ha majd hazatér, egy láda sör nélkül be ne tegye a lábát az öltözőbe. A vajdasági iskolaválogatottságig jutó futballistának mozgalmas napja volt: hajnali egyre futott be Budára, délelőtt az Elektromos-pályán foci-, délután a Fáy utcában bokszedzésen vett részt. Este örömmel újságolhatta az otthoniaknak: két világbajnok irányította a mai foglalkozásaimat, Lothar Matthäus és Kovács István.
Március 25., péntek: Egyoldalú játék zajlott a "Felnőttek-21 éven aluliak" meccsen - a zárt kapus találkozót elrendelő, a rendre kínosan ügyelő illetékesek figyelmen kívül hagyták, hogy a Megyeri úton akad egy rácsos kapu, amelyen keresztül egészen jól látható a pálya bal oldala. Bár kívülről úgy tűnt, 4-2-re nyert Lothar Matthäus együttese, a végén kiderült, hogy "csak" 3-2 lett. A tréner, mármint a német, nem is volt elégedett: szerinte a többség nem hajtott, nem küzdött, nem akart. Ráadásul az egyik elöljáró meseautóján is felfedeztek egy karcolást…
Március 26., szombat: A szövetségi kapitány elrepült Szófiába, hogy a helyszínen tekintse meg a Bulgária-Svédország csoportrangadót. Mielőtt gépre szállt volna, azzal búcsúzott játékosaitól, menjenek haza, egyenek kis sonkát, aztán éjfélig térjenek vissza a lovasklubba. Illetve akadt három húsvéti (kakukk)tojás: Dragóner Attilától, Simek Pétertől és Kenesei Krisztiántól végleg elbúcsúzott Lothar Matthäus - a történet innen folytatódik…