Elégedetlen Matthäus

2004.11.23. 19:19
Címkék
A thaiföldi válogatott túra kapcsán Lothar Matthäus (képünkön) szövetségi kapitány több okból is rosszallását fejezte ki, amiért kiválasztottjai közül néhányuknak a kapitány kérése ellenére is bajnokit kell játszani az utazás napján, vasárnap. A Debrecen-ZTE találkozón hat játékos lép pályára a keretből, mert a hajdúságiak nem voltak hajlandóak egy nappal korábban játszani, így viszont az FTC-Honvéd találkozót sem tudják délelőtt rendezni, csak este, ez viszont a kispesti Vadócz Krisztián utazását tette lehetetlenné.
A kapitány a szövetség honlapján fejtette ki saját álláspontját.
"A hírek kissé elkeserítenek - mondta Lothar Matthäus. - Régóta nem játszott ilyen sok mérkőzést a magyar válogatott, mint az idén: Brazília, Németország, Skócia és Japán ellen mérhettük le a tudásunkat, s olyan túrákon szerezhettünk tapasztalatot, mint a kínai vendégszereplés vagy most a thaiföldi torna. Rengeteg energiám fekszik ebben, de olykor úgy érzem, a válogatott szinte csak nekem és még néhány embernek fontos. Lám, a liga és a klubok most sem segítik a munkánkat. A Debrecen hozzáállása különösen furcsa: úgy vélik, az egyesületnél négy nap kell a regenerálódásra, ám a válogatottnál szerintük elég lesz kettő, közte 16 órányi utazással, hat órás időeltoldódással, ráadásul más időjárási viszonyok közepette. Ha már engem nem akarnak segíteni, gondolhatnának magukra, és eszükbe juthatna a Ferencváros és az MTK példája: ezek a klubok kiválóan profitáltak abból, hogy a válogatottban a saját értékét felsrófoló Gerát és Torghellét a nyáron eladták. Lassan azon leszek, hogy állampolgárságért folyamodom, és ha a FIFA-szabályok nem tiltanák, magamat is betenném a magyar-válogatottba… Kérem, ébredjenek fel, és a szövetségben dolgozókon, no meg a szurkolókon kívül legyen ismét mindenki számára fontos a válogatott és a magyar labdarúgás!"
Legfrissebb hírek

Jamaicát megelőzve, országos csúccsal vb-döntős a magyar 4x400-as férfiváltó!

Atlétika
1 órája

A betegséghullám visszavetette a DAC-ot, Szánthó Regő gólpasszával száguld a Zsolna

Minden más foci
1 órája

Rg ob: Lovász Luca Flóra az összetett győztes

Egyéb egyéni
1 órája

Hatodszor vb-szereplő a magyar női kosárlabda-válogatott – a selejtező legjobb pillanatai képeken

Képes Sport
1 órája

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamarosan itt a 32 csapatos NBA – így érkezhetne két új franchise a ligába

Amerikai sportok
2 órája

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik