Ahol jó futballistának lenni

2004.11.19. 21:20
Címkék
Orosz Péter nevére valószínűleg csak az igazán fanatikus Vasas-szurkolók emlékeznek. A fiatal csatár nyolc éven keresztül volt a piros-kékek játékosa, de az elmúlt három évben Ausztriában, a harmadosztályú FC Puch csapatában szerepelt. Az idei bajnokságban fél szezon alatt 21 gólt szerzett, ez pedig magasabb osztályban szereplő csapatok figyelmét is felkeltette."A menedzserem több egyesülettel is tárgyalásban áll - mondta a támadó, aki a Vasas után még a III. Kerületben és a Gázművekben játszott. - A legkomolyabb érdeklődő az első osztályú Salzburg csapata, ahol a klub vezetői elmondták, én állok a kívánságlistájuk élén, sőt ők már most szerettek volna leigazolni, de a két klub megegyezett, hogy majd nyáron tárgyalunk újra, mivel jelenlegi csapatom nagy harcban van a bentmaradásért, amihez az én góljaimra is szükség van."Orosz Péter hozzátette még, legutóbbi meccsüket a másodosztályt vezető Ried szakvezetője is megtekintette, és tetszett neki a játéka, valamint az osztrák sajtóban is felkapott lett az idehaza ismeretlen csatár neve. Elmondta, tizenöt éve ezért küzd, és óriási álma valósulna meg, ha az első osztályban futballozhatna. Kínálja magát a kérdés: vajon nem gondolt-e arra, hogy esetleg visszatérjen Magyarországra?"A nyáron itthon jártam, és voltak megkereséseim mind az első, mind a másodosztályból, de ahogy hallom a híreket a hazai viszonyokról, úgy érzem, jól döntöttem, amikor kint maradtam Ausztriában."
Legfrissebb hírek

Jamaicát megelőzve, országos csúccsal vb-döntős a magyar 4x400-as férfiváltó!

Atlétika
1 órája

A betegséghullám visszavetette a DAC-ot, Szánthó Regő gólpasszával száguld a Zsolna

Minden más foci
1 órája

Rg ob: Lovász Luca Flóra az összetett győztes

Egyéb egyéni
1 órája

Hatodszor vb-szereplő a magyar női kosárlabda-válogatott – a selejtező legjobb pillanatai képeken

Képes Sport
1 órája

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamarosan itt a 32 csapatos NBA – így érkezhetne két új franchise a ligába

Amerikai sportok
2 órája

NHL: Taraszenko hosszabbításban döntött, Kucserov átvette a vezetést a pontlistán

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik