A Tű mindig odaszúrt
Illovszky Rudolf, a rendszerint nyugodt Rudi bácsi megrémült, amikor meglátta a játékra jelentkező Zámbó Sándort. Csapata vezetett az Újpest ellen, de az angyalföldi edző tudta, hogy néhány pillanaton belül megváltozik a játék képe.
Talán az az Újpest-Vasas lehetett az egyik felejthetetlen élménye az újpesti tábornak a Tűnek becézett csatárral kapcsolatban. Pedig Zámbó Sándor akkor, 1976. szeptember 25-én nem lőtt gólt, ám olyan produkcióval rukkolt ki, amilyenre csak különleges klasszisok képesek. Hiába vezetett 4-2-re a remekül játszó Vasas, Zámbó Sándor vezérletével fordítottak a lilák, és nyertek 5-4-re. Kitörölhetetlen emlék. A Fűre fektette a francia védőket
Talán Párizs.
A franciák sokáig bennünket, magyarokat tiszteltek, főleg, amikor 1971. október 9-én a Colombes-stadionban végignézték a mieink parádéját. Európa-bajnoki selejtezőn 2-0-ra győztünk, mesebeli gólokkal. A másodikat Zámbó szerezte úgy, hogy laza testcselekkel a párizsi fűbe fektette a teljes francia védelmet.
Talán Brüsszel. Még most is éles a kép, ahogy odaáll a tizenegyespontra helyezett labda mögé. A Heysel-stadionban mindössze négyezren figyeltek a lelátóról, bezzeg itthon a tévékészülékek előtt az ország, hiszen a szovjetekkel játszottunk Eb-elődöntőt, és nem voltunk rosszabbak. De előny ott - tizenegyes itt. Tű nekifutott, megcélozta a bal sarkot, ám a rosszul helyezett labdát Rudakov vetődve kiütötte, a berobbanó Szőke István pedig az oldalhálóba bombázott.
A pesti flaszteren volt otthon
Hányszor, de hányszor meséltették el ezt Zámbóval, s neki újra meg újra meg kellett esküdnie, hogy nem, nem adtuk el azt a meccset… De volt, amikor betalált, és volt, amikor talpra ugrasztott 75 ezer magyart. Például 1973. június 13-án a Népstadionban, amikor a svédek ellen játszottunk sorsdöntő világbajnoki selejtezőt, és Tű a 71. percben 3-2-es vezetéshez juttatta a mieinket. Az emberek akkor már sírva-nevetve ünnepelték, hogy újra ott leszünk a világbajnokságon, hogy aztán Ralf Edström csendre intsen mindenkit a góljával.
Talán egy világhírű csapat
Leginkább ez az, ami kimaradt Zámbó Sándor életéből. Mert az az Újpest Európa legjobbjai közé tartozott, 1974-ben egészen a BEK-elődöntőig jutott, ahol aztán a Bayern München állította meg. De az lett volna az igazi, ha Tű, aki mindig oda-odaszúr az ellenfélnek, hol egy flegmán kiosztott köténycsellel, hol egy határozott, férfias szereléssel, hol vagány dumával, szóval ha Tű külföldre szerződhet. Hívták, hogyne hívták volna a Benficába, a Leedsbe, a Celticbe, a Juventusba, vagy bármelyik olyan elit klubba, amellyel szemben az Újpest egyenrangú ellenfélként játszott, olykor Zámbó vezérletével. De nem mehetett, disszidálni, megszökni pedig nem volt kedve. Itt érezte jól magát, a pesti flaszteren. Ragaszkodásának meg is lett az eredménye, az Újpest csapatában 410 találkozón szerepelt, és 37 gólt szerzett.
Egy panellakásnyi öröme maradt
A válogatottban 33-szor jutott szóhoz, és háromszor talált be. Sokkal több volt benne. Ha Barcelonában születik vagy Milánóban, igazi világsztár lett volna belőle. Ám Tű mindig magyar maradt, akiről pályafutása befejeztével elfeledkeztek. Nem ezt érdemelte a sorstól, nem csupán egy panellakásnyi örömöt, alkalmi munkát és napi gondokat.
Ám így is sűrű volt az a 60 év, amire ma koccinthat pezsgővel.
Egészségére!
Talán Párizs.
A franciák sokáig bennünket, magyarokat tiszteltek, főleg, amikor 1971. október 9-én a Colombes-stadionban végignézték a mieink parádéját. Európa-bajnoki selejtezőn 2-0-ra győztünk, mesebeli gólokkal. A másodikat Zámbó szerezte úgy, hogy laza testcselekkel a párizsi fűbe fektette a teljes francia védelmet.
Talán Brüsszel. Még most is éles a kép, ahogy odaáll a tizenegyespontra helyezett labda mögé. A Heysel-stadionban mindössze négyezren figyeltek a lelátóról, bezzeg itthon a tévékészülékek előtt az ország, hiszen a szovjetekkel játszottunk Eb-elődöntőt, és nem voltunk rosszabbak. De előny ott - tizenegyes itt. Tű nekifutott, megcélozta a bal sarkot, ám a rosszul helyezett labdát Rudakov vetődve kiütötte, a berobbanó Szőke István pedig az oldalhálóba bombázott.
A pesti flaszteren volt otthon
Hányszor, de hányszor meséltették el ezt Zámbóval, s neki újra meg újra meg kellett esküdnie, hogy nem, nem adtuk el azt a meccset… De volt, amikor betalált, és volt, amikor talpra ugrasztott 75 ezer magyart. Például 1973. június 13-án a Népstadionban, amikor a svédek ellen játszottunk sorsdöntő világbajnoki selejtezőt, és Tű a 71. percben 3-2-es vezetéshez juttatta a mieinket. Az emberek akkor már sírva-nevetve ünnepelték, hogy újra ott leszünk a világbajnokságon, hogy aztán Ralf Edström csendre intsen mindenkit a góljával.
Talán egy világhírű csapat
Leginkább ez az, ami kimaradt Zámbó Sándor életéből. Mert az az Újpest Európa legjobbjai közé tartozott, 1974-ben egészen a BEK-elődöntőig jutott, ahol aztán a Bayern München állította meg. De az lett volna az igazi, ha Tű, aki mindig oda-odaszúr az ellenfélnek, hol egy flegmán kiosztott köténycsellel, hol egy határozott, férfias szereléssel, hol vagány dumával, szóval ha Tű külföldre szerződhet. Hívták, hogyne hívták volna a Benficába, a Leedsbe, a Celticbe, a Juventusba, vagy bármelyik olyan elit klubba, amellyel szemben az Újpest egyenrangú ellenfélként játszott, olykor Zámbó vezérletével. De nem mehetett, disszidálni, megszökni pedig nem volt kedve. Itt érezte jól magát, a pesti flaszteren. Ragaszkodásának meg is lett az eredménye, az Újpest csapatában 410 találkozón szerepelt, és 37 gólt szerzett.
Egy panellakásnyi öröme maradt
A válogatottban 33-szor jutott szóhoz, és háromszor talált be. Sokkal több volt benne. Ha Barcelonában születik vagy Milánóban, igazi világsztár lett volna belőle. Ám Tű mindig magyar maradt, akiről pályafutása befejeztével elfeledkeztek. Nem ezt érdemelte a sorstól, nem csupán egy panellakásnyi örömöt, alkalmi munkát és napi gondokat.
Ám így is sűrű volt az a 60 év, amire ma koccinthat pezsgővel.
Egészségére!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik