Több mint csábítás

Vágólapra másolva!
2004.05.31. 21:35
Címkék
Egy német hölgy már a Ferihegyi reptéren Lothar Matthäus kezébe nyomta a kislányát, hogy fényképet készíthessen a gyerekről a német futballsztárral.
Egy német hölgy már a Ferihegyi reptéren Lothar Matthäus kezébe nyomta a kislányát, hogy fényképet készíthessen a gyerekről a német futballsztárral. A rajongók rohama nem maradt el a frankfurti átszállásnál sem, Pekingben és Tiencsinben pedig olykor a rendőröknek kellett kimenteniük a magyar szövetségi kapitányt az autogramkérők gyűrűjéből. Lothar Matthäus jól viseli a népszerűséget, legfeljebb akkor komorul el a tekintete, ha egy-egy túlbuzgó drukker ráncigálni, lökdösni kezdi a közös fotó vagy az aláírás kedvéért.
– Járt már Kínában, kapitány úr?
– Nem, még soha – mondta érdeklődésünkre Lothar Matthäus.
– Pedig errefelé láthatóan igencsak népes a hódolótábora.
– Ebben a hatalmas országban roppant népszerű a futball, a televíziók rendszeresen közvetítik az európai bajnokságok kulcsmeccseit, a szurkolók tehát pontosan képben vannak. Ráadásul jómagam egy olyan klubban, nevezetesen a Bayern Münchenben futballoztam, amelynek szerte a földön milliónyi híve akad, no, és a jelek szerint a válogatottbeli szerepléseimre is sokan emlékeznek még.
– És most miképpen érzi magát?
– Az első éjszaka aludtam nyolc órát, majd másnap napközben még másfelet, és ez teljesen rendbe tett. Azaz ráhangolódtam a kínai ritmusra.

Szavazás

Mi lesz a németek ellen?

Írja be az itt látható számot!
---- – Félreértett… Inkább arra gondoltam, hogy egy olyan meccs előtt áll a válogatott, amelyet sohasem látott összeállításban kell megvívnia.
– A problémák ismertek, sérülés miatt, illetve sérülésre hivatkozva tizenöten maradtak távol. De ez van, és én sosem a bajokkal foglalkozom, hanem a feladatra összpontosítok. Itt a remek alkalom a most reflektorfénybe kerülő labdarúgóknak, hogy bizonyítsák a tehetségüket.
– De már csupán három mérkőzés van hátra az első tétmeccsig, a kívülálló azt gondolná, ilyenkor hasznosabb szakmailag a megálmodott együttes játékát csiszolgatni, nem pedig újabb meg újabb kísérletbe fogni.
– Ugye nem lepem meg, ha azt mondom, én is jobban örülnék, ha mindenki a rendelkezésemre állna, akit szívesen látnék a keretben, de mondja meg: mit tegyek? Játszani kell, és én csak azokból válogathatok, akik hajlandóak és képesek voltak eljönni Kínába. Nem mondom, hogy ez egy álomút, ám gondoljon bele: Huszti Szabolcs még csak kétszer szerepelt a nemzeti együttesben, de ezzel talán már megcsinálta a szerencséjét. A válogatott fellépéseire odafigyelnek a menedzserek, és tudom, hogy három első osztályú német klubnál is érdeklődnek a soproni játékos iránt. Én mindig azt mondom a futballistáimnak: fontos persze, hogy a nemzeti színekért küzdjenek, de igenis játszszanak, hajtsanak, csatázzanak önmagukért is. A válogatottban nyújtott jó teljesítménynél nincs remekebb ajánlólevél a játékospiacon.
– Kérdés azonban, mire lehet ez elegendő Kína ellen, nem is beszélve a Németország elleni összecsapásról?
– Jómagam mindig nyerni akarok, nincs ez másként Kínában sem. Igaz, az utazás fárasztó volt, a vendéglátás olykor döcögős, az éjszaka közepén kellett például Pekingből Tiencsinbe átbuszoznunk, de mindez most már nem számít, a feladat a fontos. Támadó szellemű csapatot küldök a pályára, tőlem senki se várja, hogy kilenc védőt állítok a kezdőcsapatba.
– Igen ám, de a keretből lassan kifogynak a csatárok. Itt, Tiencsinben három támadóból válogathat, de közülük Tóth Mihály szalagsérülésre panaszkodik.
– Tóth Mihálynak fáj a lába, és a fájdalom nem sérülés. Persze olykor össze kell szorítania az embernek a fogát, ettől azonban még lehet futballozni.
– Azt ugye tudja, hogy még a rendelkezésére állók ismeretében is meglepetést szerzett a kezdőcsapattal…
– Senki se felejtse el, hogy nekem két meccsben kell gondolkodnom, hiszen vasárnap már Kaiserslauternben lépünk pályára. Nem biztos, hogy mindenki a maximumot tudná nyújtani, ha kétszer kilencven percet szerepeltetném.

Szavazás

Elhagyja-e Matthäus a magyar válogatottat?

Írja be az itt látható számot!
---- – Ismeri az ellenfelet? Azért is kérdezem ezt, mert a kínaiak még a bővebb keretük összeállítását sem igen akarták megadni.
– Most mondja meg, mennyivel vagyunk beljebb, ha kapunk egy névsort?… Néhány futballistájukat, főként az Európában profiskodókat persze ismerem, de a lényeg nem ez. Annyi bizonyos, hogy a japánokhoz hasonlóan agresszív, gyors futballt játszanak, technikailag sem képzetlenek, szóval jó kis erőpróba előtt állunk.
– A kínai kapitánnyal, Arie Haannal milyen a kapcsolata?
– Ismerjük egymást, hiszen ő ezerkilencszáznyolcvanban azon a válogatott meccsen búcsúzott a holland nemzeti együttestől, amelyen én bemutatkoztam a német csapatban. Aztán később Németországban is összefutottunk, amikor ő a Bundesligában edzősködött.

Szavazás

Elégedett Matthäus első meccseivel?

Írja be az itt látható számot!
---- – Van itt még egy téma, az elnökválasztás kérdése a Besiktasnál. Az új elnök azt mondta, várja önt a csapat élére, sőt arról beszélt, hogy Lothar Matthäus Gera Zoltánt is viszi majd magával.
– Gera Zoltán ügyében nem nekem kell nyilatkoznom, bár szerintem nagyon jót tenne neki, ha kipróbálná magát egy más közegben, hiszen fantasztikusak az adottságai. Ami engem illet, most csakis a kínai és a német meccsel foglalkozom, noha nem tagadom, az isztambuli voksolást követően rögvest értesítettek az eredményről.
– És mi lesz Kaiserslautern után?
– Ha megkeresnek a Besiktas vezetői, majd leülünk beszélgetni. A futball tudniillik nemcsak a szakmáról és az érzelmekről szól, hanem az üzletről is…

Szavazás

Mire jutunk Matthäusszal?

Írja be az itt látható számot!
---- Gera Zoltán a hétfő esti vacsoránál szűkszavúan válaszolt az esetleges isztambuli szerződésével kapcsolatos felvetésre:
"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hallottam bizonyos szóbeszédeket – mondta a Ferencváros csatára. – Azt is tudom, hogy Yildirim Demirören lett az elnök a Besiktasnál. Én azonban nem tárgyaltam senkivel az isztambuli klubtól. Hogy szívesen szerződnék-e Törökországba? Nem tudom, erre a kérdésre most tényleg nem tudok mit mondani. Egyelőre a válogatott meccseire koncentrálok, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő…

A Besiktas új elnöke, Yildirim Demirören hivatalba lépése egy régi elnök személyét is érinti, mivel a Magyar Labdarúgó-szövetség első embere, Bozóky Imre sokat tett azért, hogy Lothar Matthäus leüljön nemzeti együttesünk kispadjára. Ezért természetesen kíváncsiak voltunk arra, vajon az MLSZ vezetője mit szól az isztambuli fejleményekhez, illetve ahhoz, hogy a török klubvezető most már lassan naponta nyilatkozza: a nyártól Lothar Matthäus lesz a Besiktas edzője:
"Csak ismételni tudom magam, hiszen ezt már korábban is mondtam: a német szakembert Magyarországhoz köti a szerződése – mondta Bozóky Imre. – Mielőtt elutazott volna a válogatott, a kapitány is hangsúlyozta a lapjuknak adott interjújában, hogy érvényes megállapodása van szövetségünkkel, és ezt nem áll szándékában felbontani. Hiszem és remélem, hogy Lothar Matthäus a két év múlva esedékes világbajnokságig magyar kapitány lesz."
Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
12 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
41 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
46 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik