Korábban beszámoltunk róla, hogy Király Gábor elutazott Liverpoolba, mivel a legeredményesebb angol klub fontolgatja a szerződtetését. Kedden kiderült, a magyar válogatott kapus nem tud csütörtökig a vendéglátóinál maradni, ahogy szerették volna, mert egyesülete, a Hertha BSC hazarendelte.
Király esetleges Liverpoolba igazolása ezzel természetesen nem esett kútba, sorsa valószínűleg a jövő heti válogatott mérkőzések és az Európa-bajnokság közötti időszakban dől majd el. – A Liverpool megpróbált megegyezni a klubommal abban, hogy csak csütörtökön térjek vissza a német fővárosba, Dieter Hoeness menedzser azonban nem ment bele – kezdte Király Gábor, akit már a berlini repülőtéren értünk utol telefonon. – A gépem indulása miatt délelőtt valamivel korábban is kezdtem az edzést, mint a többiek, de minden rendben ment. Az angolok kicsit mérgesek voltak, hogy máris visszamegyek, persze nem rám haragudtak, tudták, hogy nekem azt kell tennem, amit a munkaadóim mondanak. Azt mondták, most már megvárják, amíg vége lesz a német bajnokságnak, így, gondolom, a válogatott meccsek után fognak visszatérni az ügyemre. Most máris egy Hertha-tréningre igyekszem, mert bár a délutáni gyakorlásnak már vége, fél hatkor kapusedzés van.
Király Gábor nagy lehetôség kapujában áll, és bár egyelôre félre kellett tennie a Liverpoolba igazolás gondolatát, a világhírû angol egyesület vezetôi még nem mondtak le arról, hogy szerzôdtessék (Fotó: Czagány Balázs)
Király Gábor nagy lehetôség kapujában áll, és bár egyelôre félre kellett tennie a Liverpoolba igazolás gondolatát, a világhírû angol egyesület vezetôi még nem mondtak le arról, hogy szerzôdtessék (Fotó: Czagány Balázs)
– Tud róla, hogy más kapusokat is "próbálgatnának" az Anfield Roadon? – Nem, én nem láttam senkit, mialatt ott voltam, és nem is hallottam ilyenről. Van viszont még két-három angol csapat, amelyik szívesen megnézne. Szerdán lett volna egy orvosi vizsgálat, ám így értelemszerűen ezt is el kellett halasztani, a hét végi, utolsó Bundesliga-forduló utánra. Illetve valószínűleg kicsit későbbre, június elejére. Egyelőre tehát semmi sem dőlt el. – Milyen benyomásai vannak a liverpooliakról? – Semmi különös, mindenki nagyon rendes és rokonszenves volt, külön megköszönték a fáradságot, hogy elutaztam Angliába. – A kapusedzés módszerei miben különböztek a Berlinben tapasztaltaktól? Érezhetőek voltak a némettől eltérő stílusú angol pontvadászat speciális követelményei? – Engem is meglepett, de alig fedeztem fel különbséget. Amit csináltunk, technikailag nagyon hasonlított a Hertha Maric-féle kapusiskolájára. Még a konkrét gyakorlatok is hasonlóak voltak.