Vincze András jegyzete: Az aranyérem a miénk!

Azt a trófeát, azt a porrá lett dicsőséget siratjuk ötven esztendeje.Mi, magyarok – azok is, akik még látták Puskásékat futballozni, és azok is, akik csak a nagyapáik meséiből ismerhetik, micsoda zsenik alkották azt a magyar futballválogatottat – nem véletlenül nosztalgiázunk örökké, mert tudjuk, az 1954-es világbajnokság aranyérme az Aranycsapaté, és bizony nem a hivatalos győzteseké, azaz nem a nyugatnémeteké.Ötven év alatt a vérünkbe ivódott, hogy Bernben a Sebes Gusztáv irányította válogatottat, Puskásékat futballal nem lehetett legyőzni.Futballal nem – csalással igen…Mondjuk azzal, hogy az angol játékvezető, Ling nem adta meg Puskás szabályos egyenlítő gólját (hányszor elevenítette fel ezt a találatot, hányszor átkozta azt az ítéletet a csupaszív hátvéd, Buzánszky Jenő, aki még ma is arról a bírói tévedésről mesél a vb-döntő kapcsán), avagy azzal, hogy……hogy doppingoltak az NSZK válogatottjának tagjai, ahogyan az most éppen Németországban (is) slágertéma.Kétségünk ne legyen felőle, a FIFA ötven évet nem ír át a futball történelmében, így ha valami csoda folytán bebizonyosodna, hogy Bernben, a nyugatnémetek öltözőjében valóban doppingszert tartalmazó fiolák feküdtek a lefolyóban, akkor sem változik a világ, hiszen 1954-ben nem szankcionálták azokat a sportolókat, akik vitaminokkal, ilyen-olyan pirulákkal frissítették magukat. Nem is figyeltek erre.És miközben idehaza a vb-ezüstérmes válogatottnak, az Aranycsapatnak bujdokolnia kellett a hazatérést követően (ma is borzongató leírni, Budapesten szinte forradalom tört ki amiatt, hogy az imádott játékosok "csak" másodikok lettek!…); a kor legnagyobb edzőjét, Sebes Gusztávot pedig idehaza üldözték, megtört, megkeseredett emberré tették, addig voltak, akik nem hittek a berni csodában.Nyugaton, egészen pontosan Franciaországban már a vb-t követő években megpendítették: a németek Bernben doppingoltak.Persze most, immár a XXI. században sportszerűtlen lenne csupán a feltételezésekre, és nem pedig a valós tényekre hivatkozva kárörvendő módon visszamutogatni, ugyanakkor nem lehet érzelmek nélkül tudomásul venni azt, amiről most a Németországból érkező hírek szólnak.Hiszen mi éppen azt a trófeát, azt a porrá lett dicsőséget siratjuk ötven esztendeje…Ám a lelkünk mélyén tudjuk (és most már akár hihetjük is): az aranyérem az Aranycsapaté, és az Aranycsapattal együtt a miénk, magyaroké.