Még sokat lehet javítani a játékon

A német szakember az elmúlt napokban új hadrendet, új játékstílust, új felfogást honosított meg a nemzeti csapatnál, azonban neki is látnia kell: az alapfeladatokat sem árt csiszolgatni. A Lettország elleni 2–1-re megnyert meccsen Kenesei Krisztián, tegnap a Románia elleni döntőben Tököli Attila nem tudta tizenegy méterről a hálóba küldeni a labdát, márpedig ez, a győzelmekre éhes magyar futball esetében extra luxus. Az elrontott büntetők mellett pedig nem lehet elmenni szó nélkül…
Annál is inkább nem, mert a románok elleni meccs is bizonyította, hogy akarással sokra viheti a csapat, még akkor is, ha gyorsan kiderült: a válogatottságot tekintve rutintalannak tűnő román gárda jóval gyorsabbnak és labdabiztosabbnak tűnik a mieinknél. Az alapképességek, a képzésben megmutatkozó különbség Sorin Mihut helyzetfelismerésében és bombagóljában csúcsosodott ki, azonban az akarat a kritikus időszakon – a rémálommá változó hajrá kivételével – átsegítette a válogatottunkat. A lesre spekuláló, és olykor mosolyogtató módon fellazuló román védelem mellett ziccereket dolgozhattak ki a magyar csatárok, és például Tököli Attila főszerepet kapott ebben a játékrészben. A Ferencváros csatára legalább három alkalommal vezethette volna díszkíséret nélkül az ellenfél kapujáig a labdát, de mindannyiszor visszafordult, hátrafelé akart cselezni, így odalett a lehetőség.
A ciprusi bíró által igencsak nagy jóindulattal megítélt magyar büntető előtt is hasonló volt a szituáció, de ezen akkor aligha bánkódhattunk – a kihagyott tizenegyes miatt már annál inkább. Azonban a helyzeteket itt nem számolják, maradt a román előny, és az öltöző felé induló Lothar Matthäus arcát nézve biztosak lehettünk benne, hogy a kapitánynak voltak keményebb szavai is.
A második félidő vége – sajnos – visszahozta a közelmúlt keserveit, és visszarepítette az újjáalakuló magyar válogatottat az alapokhoz. A csapatok ugyanis minimális román előnnyel jöttek ki a folytatásra, és bár lendületesen, harcosan kezdett a magyar csapat, a vége igencsak keservesre sikeredett.
A magyar csatárok nem játszottak csúcsformában, és így a jobbára védekező, ám gyors kontratámadásokra építő románok többször is a magyar védelem mögé kerültek, és csak a szerencsén múlott, hogy nem lett még nagyobb a különbség.
A magyar kapitány kockáztatott is, hiszen védő helyett csatárt küldött be a pályára, és átszervezte csapatát, de ez sem segített. A hajrában már egyértelműen a gyorsabb, fürgébb, technikásabb és képzettebb csapat akarata érvényesült. A románok megérdemelték a tornagyőzelmet, és nekünk csak az maradt vigaszként, Lothar Matthäus a továbbiakban is kemény kézzel bánik majd a magyar futballistákkal.
Sajnos, a három román gól elhalványítja a két korábbi találkozó örömét. Pedig mind az örmények, mind a lettek ellen láthattuk, hogy az új kapitány valóban feltüzelte futballistáit, akik régen látott akarással és harci kedvvel léptek pályára.
És ha már a tanuláskereséssel kezdtük, akkor fejezzük is be így: ha erősebb csapattal kerül szembe a nemzeti tizenegy, akkor a lelkesedés nem tünteti el a tudásbéli különbséget. És bár Lothar Matthäus azt ígérte, a válogatott a ciprusi nemzetközi tornáról hazahozza a kupát, ez nem sikerült. Ami ennél fontosabb, hogy az első vb-selejtezőre valóban erős, ütőképes együttes alakuljon ki.
Addig pedig még van idő, arra is, hogy a kapitány okuljon a szombat esti nicosiai mérkőzésből.