Már Isten vigyáz rá

2004.01.28. 22:47
Címkék
Rövid, de sokatmondó történet: a portugálok 120 főt szállító különgépén a Benfica egykori és mai kiválóságai, a százesztendős híres egylet vezetői és szurkolói, valamint a győri gyászszertartásról tudósító újságírók mellett helyet kapott a városi ellenlábas, a Sporting egyik legnagyobb drukkere. Rui Sousáról tudni kell, a zöld-fehérek egyik fő támogatója, és – hogy finoman fogalmazzunk – egyáltalán nem kedveli Lisszabon másik nagy csapatát. Mint mondta, ha lányának egy Benfica-szurkoló udvarolna, úgy elhajtaná a szemtelen fiatalembert, hogy az meg sem állna Portóig… Nos, Rui Sousa – és felesége, Fernanda – mégis vállalta, hogy egy napra a városi vetélytárs képviselői mellé szegődik, és ennek egyetlen oka volt: "Bár megrendülten állok itt, boldog vagyok, hogy Fehér Miklóst a legjobb barátaim közé sorolhattam – mondta Rui Sousa. – Érdekes, amikor először találkoztam vele, még az FC Porto játékosa volt. Egyik nap az utcán bóklásztam, amikor elsétált mellettem egy ismerős arc. Miki az, kaptam észbe, a következő pillanatban megszólítottam, és utána hosszú időn át beszélgettünk. Később, amikor Lisszabonba költözött, a kapcsolatunk csak erősödött. Élmény volt hallgatni ahogy a hazájáról, Magyarországról mesélt. Nem tagadom, az ő történetei vettek rá arra, hogy Magyarországra látogassak. Sem az országban, sem Mikiben nem csalódtam. Borzasztóan hiányozni fog, csupán az vígasztal, hogy tudom, Isten vigyáz rá odafent."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: fővárosi csata az NB II-ben

Minden más foci
2 órája

Gulácsi Péternél Madridban; Liu Shaoang otthon van itt is, ott is

E-újság
2 órája

Tetőtől talpig profi – Judi Ádám jegyzete

Légiósok
2 órája

A káromkodás a futball szakmai, ipari nyelve – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Utolsó másodperces 57 yardos mezőnygóllal nyert a Jaguars Londonban – videók

Amerikai sportok
2 órája

Serie A: 35 év után újra Maldini-gól a Juventus ellen – ikszelt a Cagliari

Olasz labdarúgás
2 órája

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
3 órája

Darts: Jonny Clayton nyerte a European Tour svájci állomását

Egyéb egyéni
3 órája