A mamutot most valaki megbillenti

Három mondat, ami – talán – jól jellemzi az új magyar szövetségi kapitány, a százötvenszeres német válogatott Lothar Matthäust, aki tehát abból az alapállásból vág neki új feladatának: mi akkor is győzünk, ha kikapunk. A nem is oly régen még pazar futballtudását csillogtató sztár optimizmusának ne állítsunk gátat (a kritikáknak majd a lejátszott meccsek után lesz meg a helye, ha győzünk, vagy ne adj ég, kikapunk), hanem inkább azt nézzük, miért is jó az, hogy ő lett a nemzeti csapat szakvezetője.Azért jó, mert ő valóban hisz abban, hogy Magyarország labdarúgó-válogatottja ott lesz a 2006-os, nem mellékesen Németországban rendezendő világbajnokságon. Lothar Matthäus nem azzal foglalkozik, hogy ehhez Svédországot, Bulgáriát, Horvátországot, Izlandot és Máltát kell megverni, az ő világlátása, a hite ugyanis az adott feladat győztes megvívására irányul, és miután 1990-ben Olaszországban már fogta a kezében a vb-győztesnek járó Világkupát, így lehet azonosulni a hozzáállásával. Senkit meg nem bántva és a gonoszkodás szikrája nélkül mondva, ugyanez az eset elképzelhetetlen lenne, ha mondjuk a magyar futballban dolgozó edzőt (esetünkben az egyetlen jelölt Egervári Sándort) neveznek ki, mert akkor ő a honi focivalóságot figyelembe véve azt mondja, örüljünk annak, ha a vb-selejtezőkön harmadikok lehetünk. Persze Egervárié a realitás, ugyanakkor a sokak számára naivnak tűnő hit (Lothar Matthäus esetében továbbá az a megnyilvánulás, hogy tudomása szerint rengeteg a tehetséges, a nagyválogatott kapujában toporgó fiatal játékos Magyarországon) valóban azt feltételezi: más hozzáállással, más szemlélettel, és egyáltalán, a németekre jellemző életigenléssel más utat lehet elkezdeni.Márpedig ez fontos.A busongás, a múlt sikerein való örökös merengés aligha ad lendületet – esetünkben a válogatottnak.Az megint más kérdés, hogy pusztán a lelkesedés, a pozitív hozzáállás hangoztatása nem lehet elegendő a sikerhez, és hát Lothar Matthäus sem pszichoanalitikusként szerződött az MLSZ-szel, neki a következő évben, években szövetségi kapitányként gyakorlati értelemben is, azaz a pályán lejátszott meccsek után kell felmutatnia elfogadható eredményeket. Egy válogatottat navigálni – legyen bármily kicsi az ország, és legyenek bármilyen szerények a nemzeti csapat eredményei – (szak)embert próbáló feladat, márpedig arról megoszlanak a (szak)vélemények, hogy az új kiválasztott alkalmas-e a feladatra… Némiképp jellemző módon már érkezett egy németországi telefon a szerkesztőségünkbe, hogy a kiválasztottnak nincs is megfelelő edzői végzettsége, és hallani itt-ott, hogy pusztán ragyogó marketingfogás a korábbi sztár idecsábítása, hiszen azonkívül, hogy a Partizant a BL-csoportmeccsekig juttatta, nincs a tarsolyában nagy szakvezetői bravúr…E pillanatban azonban mindez lényegtelen.Lényegtelen, mégpedig azért, mert a futballsikert óhajtó ember szemében Lothar Matthäus lehet az, aki különösebb áhítat nélkül megbillentheti a jégbe fagyott mamutot, amit az amúgy jobb sorsra érdemes magyar futball jelképez. Hogy ez a múzeumi darab eldől, és atomjaira esik, vagy egyben marad, még erősen kérdéses – a fejleményeket mindenesetre kíváncsian várjuk…