Gyarmati Dezső unokája is Londonban debütál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.14. 18:21
Két hét múlva, július utolsó szombatján rajtolnak a londoni olimpia úszóversenyei, s már az első napon bemutatkozik a Nemzet Sportolójának, a 85 éves Gyarmati Dezsőnek az unokája, a néhány napja ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő Szilágyi Liliána is.
Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója és unokája, a néhány napja ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő Szilágyi Liliána (Fotó: MTI)
Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója és unokája, a néhány napja ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő Szilágyi Liliána (Fotó: MTI)

 

Ő a magyar csapat legfiatalabb tagja a maga tizenöt esztendejével. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdás nagypapa annak idején szintén a brit fővárosban kezdte meg sikerekben gazdag ötkarikás sportpályafutását.

„Érdekes egybeesés a közös helyszín, de ha már a kor szóba került, hadd említsem meg, hogy míg Lilu a legifjabb a csapatban, jómagam Tokióban, az 1964-es nyári játékokon, ahol utoljára pólóztam olimpián, éppenséggel a legöregebb voltam a mieink között 37 évemmel – mesélte Gyarmati Dezső az MTI-nek szombaton. – Nagyszülőként persze tűnhet elfogultságnak, de mivel értek a vizes dolgokhoz, nyugodt szívvel állíthatom: isten áldotta tehetség az unokám. És szerencsére amellett jól is tanul, egyházi iskolába jár, ahol 4.5 volt a bizonyítványa. Ennek külön örülök.”

Gyarmati Dezső, aki a három arany mellé egy-egy ezüstöt és bronzot is szerzett az olimpiákon, természetesen nagy izgalommal várja Londont, unokája bemutatkozását.

„Az olimpia tiszteletére, meg hogy igazán jól láthassam Lilut, vettem egy új tévét – újságolta. – A 100 pillangón indul, és én azt várom tőle, hogy élete legjobb idejét ússza előfutamában. Ha így lesz, már megtette a magáét, s ha a középdöntőbe is bejut, az meg egyenesen nagy dolognak számítana.”

A kislány édesapja, a 45 éves Szilágyi Zoltán szintén kiváló sportoló volt, a maga idejében a legjobb gyorsúszók közé tartozott. Három olimpián is részt vett, bár döntőbe jutnia egyszer sem sikerült. Viszont 1991-ben világbajnoki hatodikként végzett, és számos alkalommal nyert magyar bajnokságot főleg 200 és 400 m gyorson, éppen harminc évvel Liliána minapi korosztályos sikere előtt pedig ő is ifjúsági Európa-bajnok lett, jelesül 1500 m gyorson.

„Kislányunk a májusi, debreceni felnőtt Európa-bajnokságon úszta be magát a londoni csapatba a 100 m pillangón elért nagy egyéni csúcsával, és persze hogy szárnyaltunk az örömtől. Volt úszóként én aztán igazán tudom, mennyi munka van egy-egy sikerben, amit sosem adnak ingyen – nyilatkozott az édesapa. – Az Eb után, miközben június közepéig még iskolába járt, az ifi Eb-n a rövidebbik távon ezüstérmes lett, s 200 pillangón érdemelt ki kontinensbajnoki aranyat. Hogy ezek után mit remélünk-remélhetünk tőle Londonban? Feleségemmel együtt azt várjuk, hogy mosolyogva és ne szomorúan másszon ki a medencéből, mert ez azt jelentené, hogy megtett mindent, amit tudott, s mindannyian elégedettek lehetünk. Az eredmény is fontos persze, de csupán másodlagos a jelentősége.”

Szilágyi Liliána első szavai a köszöneté voltak:

„Hálás vagyok a Szent Angéla Gimnáziumnak, tanáraimnak a segítségért, amivel lehetővé tették, hogy edzésre, versenyekre járhassak. És köszönet a Kőbánya SC-nek, Turi Gyuri bácsinak és a többi edzőnek, hogy jól felkészítettek az Európa-bajnokságra, s döntőbe jutottam – mondta, majd így folytatta: – London? Nagy álmom válik valóra azzal, hogy kijutottam az olimpiára. Még sosem jártam Angliában, így Londonban sem. Nagypapának is itt volt az első olimpiája, már csak ezért is igazán álomváros számomra. Remélem, hogy amiként az Eb-n, az olimpián is tudok majd meglepetést szerezni a családomnak, edzőimnek és önmagamnak is.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik