Úszás: különbizottság vizsgálja Szilágyi Liliána ügyét

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2022.01.05. 16:10
null
Szilágyi Liliána ügyével külön vizsgálóbizottság foglalkozik (Fotó: Tumbász Hédi)
Néhány napja ígéretet tett rá, s ezt be is tartotta: a Magyar Úszószövetség elnöksége elfogadta Wladár Sándor elnök indítványát, így különbizottság foglalkozik az elmúlt napokban napvilágot látott, a Szilágyi családot érintő üggyel.

 

Már az ügy kirobbanása után úgy nyilvánult meg Wladár Sándor, hogy Szilágyi Liliánát meg kell védeni – a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke a december 30-án kiadott közleményben tudatta, hogy bizottságot állítanak fel az eset miatt.

Szerdán aztán jött az újabb szövetségi közlemény, amelyben az áll, hogy a MÚSZ elnöksége elfogadta az elnök indítványát: Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálása kapcsán nem a fegyelmi bizottság kap feladatokat, hanem azzal egy külön vizsgálóbizottság foglalkozik.

A testület elnöke Papp Gábor ügyvéd, tagjai Ugrin Tamás ügyvéd, Tausz Katalin szociológus, Danks Emese, a szövetség gyermekvédelmi bizottságának vezetője és Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiéniás és sportpszichológus.

A grémium összetételére vonatkozóan Wladár Sándor kijelentette: az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszónak az édesapjával, Szilágyi Zoltánnal kapcsolatosan megfogalmazott és a nyilvánosság előtt is vállalt kijelentései, valamint a vádak súlya kívánta meg két büntetőjogász bevonását az ügybe.

Ezzel együtt, és ezt az elnök külön hangsúlyozta, a szövetség elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történeseket hivatott vizsgálni, az esetleges családon belüli erőszakot nem.

A felállított különbizottság már megtartotta első ülését, hamarosan következnek a meghallgatások is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik