Sportcsillagok Fala: Berki és Pars letette kéznyomát

MTI MTIMTI MTI
2012.10.01. 13:01
Címkék
A londoni olimpián egyformán aranyérmes Berki Krisztián tornász és Pars Krisztián kalapácsvető tenyérlenyomatával bővült hétfőn a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.

A budapesti ünnepélyes eseményen George F. Hemingway, a Hemingway Alapítvány alapítója emlékeztetett arra, hogy mostanáig több mint 150 olimpiai és világbajnok, illetve érmes „tenyerelt” már a Testnevelési Főiskola aulájában látható Sportcsillagok Falára.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke Pars Krisztián méltatásakor felsorolta a kalapácsvető korábbi eredményeit, majd hozzátette, mindig hiányzott valami apróság az igazán nagy siker eléréséhez.

„Európa-bajnokként utazhatott Londonba, ahol végül magabiztosan, meggyőző fölénnyel nyert, ezt a magam és az atlétikai szövetség nevében csak megköszönni tudom neki” – fogalmazott Gyulai Miklós.

Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke Berki Krisztián méltatásakor hangsúlyozta, a tornában nagyon fontos az edző és a versenyző viszonya, a lólengés magyar világbajnoka és trénere, Kovács István közötti kitűnő kapcsolat már előrevetítette a kiváló ötkarikás eredményt.

„Persze Krisztiánnak szokása ijesztgetni bennünket, így volt ez a tokiói olimpiai kvalifikációs vébén és így volt most az olimpián, a selejtezőben is – mondta nevetve Magyar. – A döntőben azonban szerintem élete legszebb és legjobb gyakorlatát mutatta be. Hadd tegyem hozzá, hogy a lólengésben a kiviteli pontszám nagyon sokat számít, s ha Kínában lett volna az olimpia, akkor Krisztián három, ha Magyarországon, akkor pedig öt tizeddel veri meg Louis Smitht.”

A sportolók méltatása után George F. Hemingway a jeles eseményre emlékeztető szobrot nyújtott át Parsnak és Berkinek, majd segített nekik a tenyérlenyomatok elhelyezésében.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
14 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
16 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
17 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
28 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
44 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
57 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
59 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája