Vereczkei Zsolt szerezte a magyarok 11. érmét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.06. 22:08
null
Asztaliteniszezőink a spanyolok elleni vereséggel búcsúztak (Fotó: MTI/Beliczay László)
Címkék
Az úszó Vereczkei Zsolt bronzérmet nyert csütörtökön 50 m háton a londoni paralimpián. Az S5-ös kategóriában induló, 35 éves magyar szereplését már csak azért is különleges figyelem kísérte, mert 1992-ben Barcelonában és 1996-ban Atlantában arany-, míg 2004-ben Athénban bronzérmet szerzett ebben a számban, emellett világ- és Európa-bajnoki címmel is büszkélkedhet.

 

A londoni seregszemlén délelőtt megnyerte előfutamát, összesítésben a harmadik idővel jutott be a döntőbe, ahol a hármas pályáról indult, és a rajttól kezdve a harmadik helyen haladt, majd pozícióját mindvégig megőrizve, 38.92 mp-es idővel ért célba.

Vereczkei Zsolt bronzérmes lett (Fotó: MTI/EPA/Jonathan Brady)
Vereczkei Zsolt bronzérmes lett (Fotó: MTI/EPA/Jonathan Brady)

„A délelőtti eredményem biztató volt, most is majdnem annyit úsztam – nyilatkozta Vereczkei. – Kétszer ráúsztam a kötélre, mert nagyon erős a fény az uszodában, és bántja a szememet. Ezzel együtt természetesen nagyon boldog vagyok, mert azért jöttem Londonba, hogy a hatodik paralimpiámon is érmet szerezzek. Sikerült, és most minden kerek. Lehet, hogy ez volt az utolsó paralimpiám, szép lenne így búcsúzni, majd meglátjuk..."

A finálét – akárcsak Tóth Tamás délutáni szereplését 200 m vegyesen – a helyszínen tekintette meg Áder János köztársasági elnök.

A 33 fős magyar küldöttség már 11 éremnél (2 arany, 4 ezüst, 5 bronz) tart a brit fővárosban, és tovább javította eredményét a 2008-as pekingi – egy aranyból és öt bronzból álló – terméshez képest.

A negyedik helyen végzett Tóth Tamás a férfi SM9200 m vegyes úszó számában, Meilinger Csaba nem jutott döntőbe, miként a kizárás sorsára jutott Sors Tamás sem.

A sportlövőknél Gurisatti Gyula a 13., míg Dávid Krisztina a 16. helyen zárt az 50 m szabadpisztoly küzdelmeiben.

Az asztaliteniszezők csapatversenyének negyeddöntőjében a Csonka András, Berecki Dezső összetételű együttes 3-0-ra kikapott a spanyoloktól úgy, hogy a három meccsen csak egy szettet nyert, s ezzel búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
11 perce

Németh Anett: A döntőben is győzni szeretnénk

Röplabda
30 perce

Köszönetet mondtak az égieknek és új helyszínt kerestek birkózóink

Birkózás
31 perce

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
45 perce

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
51 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
1 órája

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
1 órája

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik