Paralimpia: Szekeres szerint ez volt az utolsó ötkarikás játéka

MTI MTIMTI MTI
2012.09.09. 16:16
Címkék
Saját elmondása szerint utolsó paralimpiáján vett részt Londonban a kerekesszékes vívó, Szekeres Pál, aki a tőrözőknél egyéniben a negyeddöntőig jutott, csapatban pedig a hetedik helyen végzett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára – aki hat paralimpián három aranyat és három bronzot nyert – az MTI érdeklődésére először a szombati csapatverseny történéseit elevenítette fel:

„A 45:29-re elvesztett negyeddöntőben harcoltunk végig a kínaiakkal, akik nem szoktak ennyi tust kapni. Sajnos ők jutottak nekünk a sorsolásnál, mivel nem első számú kiemeltek voltak, mert abban az esetben a britekkel kezdtek volna, akkor pedig talán odaérünk a bronzéremre. Ami az egyénit illeti, a francia sráccal az utóbbi években mindig szoros meccseket vívtunk, most jobb volt nálam. Az a helyzet, hogy megöregedtem kicsit. Most a londoni játékok előtt még a nyaralás alatt is erősítettem és úsztam, hogy jó kondiban legyek, de egyszerűen nehezebben regenerálódik már a szervezetem."

A brit szervezőkre kitérve a 48 éves sportember elmondta, hogy parádés volt a lebonyolítás, a helybéliek kedvesek, a szállás kiváló, és az étkeztetés pedig a legjobb, amit eddig tapasztalt. Hozzátette: a maga részéről ötöst adna a rendezőknek.

Közelebbi és távolabbi terveiről szólva Szekeres Pál kifejtette:

„Ez a paralimpiám volt az utolsó. Természetesen nehéz elszakadni a sportágamtól, le fogok járni vívogatni, hazai versenyeken elindulok, beszállok a csapatversenyekbe, ezzel együtt azt mondom: jöjjenek a fiatalok. Az én olimpiai történetem 1984-ben, a budapesti 'antiolimpiával' kezdődött, ez így számítva nyolc játékokat és 28 évet jelent a páston, összességében pedig már 36 éve vívok. Vannak sportdiplomáciai terveim is, jövőre lesz a Nemzetközi Kerekesszékes-vívószövetség tisztújító közgyűlése, sokan megkerestek a meghatározó vívónemzetekből, hogy kandidálok-e az elnöki tisztségre. Természetesen mielőtt meghoznék egy ilyen döntést, otthon egyeztetnem kell a vívószövetséggel, az olimpiai és paralimpiai bizottsággal, valamint a minisztériummal is, ahol dolgozom. Ha megkapom a szükséges támogatást, megnézem, hogy milyen lobbierővel bírok, mindenesetre hadd legyek annyira szerénytelen, hogy kijelentsem: biztosan képes lennék jobban irányítani a szervezetet, mint a mostani spanyol elnök."

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
21 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
43 perce

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
1 órája

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
1 órája

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
2 órája