Paralimpia: „A felkészülés támogatása fontosabb a jutalomnál”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.09.10. 10:02
Címkék
Elégedetten nyilatkozott, ugyanakkor a felkészüléshez szükséges támogatás fontosságát is hangsúlyozta a londoni paralimpia záró ünnepségének másnapján Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.

„Az érmek számát tekintve dupláztunk Pekinghez képest, akkor egy arannyal és öt bronzzal tértünk haza, most viszont 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zártunk – mondta a szervezet vezetője az
MTI-nek. – A küldöttség maximálisan teljesített, nem szerencsével, hanem megérdemelten szereztünk dobogós helyeket, kemény munka gyümölcsét aratták le most a sportolók és edzők. Négy éve 30 millió forint állt rendelkezésünkre a felkészüléshez, ezúttal már 66 millióból gazdálkodtunk, persze ez természetesen nem olyan algoritmus, hogy dupla pénzhez dupla éremmennyiség társul."
MTI-nek. – A küldöttség maximálisan teljesített, nem szerencsével, hanem megérdemelten szereztünk dobogós helyeket, kemény munka gyümölcsét aratták le most a sportolók és edzők. Négy éve 30 millió forint állt rendelkezésünkre a felkészüléshez, ezúttal már 66 millióból gazdálkodtunk, persze ez természetesen nem olyan algoritmus, hogy dupla pénzhez dupla éremmennyiség társul."

A sportvezető kifejtette, hogy londoni teljesítményük alapján a magyarok a világ teljes mezőnyének első harmadához tartoznak, ezt mutatja, hogy Magyarország a 38. helyen végzett az összesített éremtáblázaton. Az MPB-elnök a parasportolók jutalmazásáról is beszélt.

„Az olimpia az olimpia, a paralimpia pedig paralimpia. A két verseny nem egy és ugyanaz. Nálunk elsősorban nem a díjazásban, hanem a felkészülésben lenne szükség anyagi támogatásra. Azt szeretnénk elérni, hogy egy érem se érjen kevesebbet, mint Pekingben. 2008-ban kétszer akkora jutalom jött össze, mint előtte a teljes négyéves szakmai keret, ez így nincs rendjén. A sportolóink segítése a Gerevich-ösztöndíjon vagy a versenyeztetés finanszírozásán keresztül fontosabb, mint négyévente egy kimagasló jutalom. Nem egy versenyzőnk panaszkodott, hogy három műszak mellett próbál eredményesen felkészülni..."

London tanulságairól, valamint a 2016-os célokról szólva Gömöri Zsolt kijelentette: „A riói felkészülésben már a teljes csapatnak részt kell majd vennie, beleértve az egészségügyi ellátást is. Edzőtáborok csak idén, a paralimpia évében jöttek össze, pedig célszerű lenne a folyamatos munka biztosítása. Úszóinkat és sportlövőinket is világcsúcsokkal verték meg az ellenfelek, nagyon gyorsan fejlődik a parasport versenyrendszere, ezzel kellene nekünk lépést tartani.”

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
7 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
9 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
9 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
51 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
1 órája

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
1 órája

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik