London 2012: tornatermeket neveznek el az érmeseinkről

MTI MTIMTI MTI
2012.09.21. 18:47
Címkék
Iskolai tornatermeket és sportpályákat neveznek el a londoni olimpia magyar érmeseiről - jelentette be Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke pénteken Budapesten.
A magyar diáksport napja alkalmából tartott sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló XI. kerületi Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakközépiskola tornatermét például Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozóról, az intézmény egykori tanulójáról nevezték el.Az iskolákat az olimpikonok választják ki, egyúttal vállalják, hogy évente egyszer ellátogatnak oda, és a diákoknak testnevelésórát tartanak.A diáksportszövetség elnöke példaként elmondta: Pars Krisztián kalapácsvető a szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskolát, míg Gyurta Dániel úszó a III. kerületi Veres Péter Gimnáziumot választotta. Balogh Gábor hozzátette: a közeljövőben ezeket az iskolákat az érintett sportolókkal, állami vezetőkkel és a kampány szponzoraival felkeresik, s remélik, hogy támogatások révén ezen tornatermek felújítására is lesz majd lehetőség.Simicskó István (KDNP), a XI. kerület országgyűlési képviselője elmondta: örömmel tölti el, hogy kerületében több iskola elsők között jelentkezett a programra. A Budapest Honvéd Sportegyesület elnökeként pedig külön megtiszteltetés számára, hogy egy XI. kerületi intézmény tornaterme Kovács Katalinnak, a Honvéd kiváló sportolójának nevét viseli a jövőben.Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek elmondta: azt szeretné, hogy egyre kevesebben legyenek „felmentve tornából", élvezzék a mozgást, és higgyék el, hogy azáltal nemcsak egészségesebbek lesznek, hanem személyiségüket is jelentősen fejleszti. Kiemelte: a sport a nevelés fontos része, a gyermekek megtanulják, milyen a közösségi élet, a csapatmunka, a sportszerű, tisztességes küzdelem.A Magyar Diáksport Szövetség első alkalommal 2004-ben kezdeményezte, hogy legyen külön napja a diáksportnak, s ekkor szervezzenek helyi versenyeket, sportrendezvényeket. 2008 óta szeptember harmadik péntekén rendezik meg a diáksportnapot.Balogh Gábor elmondta: az idén 2012 iskolában 2012 métert futottak le a diákok. A program keretében mintegy 30 ezer diák 120 perces mozgással készült fel az idei tanévre. A Magyar Diáksport Szövetség „fontos missziója", hogy a gyermekekkel megszerettessék a sportolást - emelte ki Balogh Gábor, hozzátéve: ebben nagy segítséget jelentettek a kormány közelmúltban tett intézkedései, például az iskolákban bevezetett mindennapos testnevelésóra.
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
10 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
30 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája