London 2012: olimpiai pontszerzőinket jutalmazták

MTI MTIMTI MTI
2012.09.17. 13:30
Címkék
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönetet mondott a londoni olimpián és paralimpián kiemelkedően szereplő versenyzőknek azért, hogy Magyarországot újra a világ legeredményesebb nemzetei közé emelték.

„Minden magyar büszke lehet a kemény, küzdelmes munkával kivívott olimpiai eredményekre, Londonnal új tartalmat kapott az, hogy Magyarország sportnemzet” – mondta Balog Zoltán azon a hétfői ünnepségen, amelyen jutalmazták a 4–6. helyen végző magyar sportolókat.

„Önök nemcsak sport-, de sorstársaiknak is naponta példát mutatnak" – mondta, hozzáfűzve, hogy miközben Magyarország kormánya a lehetőségekhez mérten mindent megadott a sikerekhez, az olimpikonok és paralimpikonok Londonban bizonyították: „igenis, a magyarok képesek helytállni a világ élvonalában," majd ezt kiegészítette azzal, hogy: „mért ne sikerülhetne a gazdaságban, a kultúrában ugyanez?"

A Szépművészeti Múzeumban rendezett eseményen állami kitüntetéseket – így Magyar Érdemrend Tisztikeresztet (polgári tagozat) –, valamint miniszteri elismerő okleveleket vehettek át a nem érmes, de pontszerző helyezést elért versenyzők Balog Zoltántól, illetve Czene Attilától, a tárca sportpolitikáért felelős államtitkárától, valamint Szekeres Pál helyettes államtitkártól.

Az ünnepséget követően az MTI kérdésére válaszolva Szekeres Pál, aki hatodik paralimpiáján szerepelt versenyzőként Londonban, a rendre vitákat kiváltó olimpiai javadalmazásra is kitért: „A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége elkészítette a szakmai javaslatot, ezt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége elfogadta, ez alapján kerül az előterjesztés a kormány elé. Annyit elárulhatok, hogy a paralimpiai bizottság indítványa szerint például a magyar paralimpiai bajnokot a négy évvel ezelőtti, 20 milliós díjazáshoz képest a londoni aranyéremért 23 millió forint illetné meg. Az ügyben szerdán születhet kormánydöntés."

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
7 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
10 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
10 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
22 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
37 perce

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
50 perce

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
53 perce

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája