Gyurta: Ez Magyarország sikere, nem csak az enyém!

2012.08.02. 07:33
null
Gyurta Dániel öröme a célba érkezés pillanatában (Fotó: Szabó Miklós)
Megcsinálta. Gyurta Dániel megcsinálta! Ezért jött Londonba. Az olimpiai aranyért. Káprázatos teljesítménnyel, világcsúccsal jelezte, bárki próbálkozhat, 200 méter mellen verhetetlen. Peking óta nem kapott ki! Csodálatos teljesítmény, elképesztő profizmusról árulkodik. És ahogy nyilatkozott a sajtótájékoztatókon, az interjúzónában, a tévéknek, a rádióknak… Legyünk rá nagyon büszkék!

– Együtt sírunk.
– Együtt. Nem tudom, mit mondjak – nyilatkozta a 200 méteres mellúszás döntője után Gyurta Dániel.

– Bármit, amit csak akar!
– Felfoghatatlan.

Négy éve erre készült.
– Négy? Tizennégy! Tizennégy éve ezért az aranyért úszom. Tizennégy éve minden áldott nap ezért gürizek.

A MÁSOLAT AZ ELHUNYT BARÁT CSALÁDJÁÉ LESZ

Gyurta elárulta, hogy olimpiai aranyáról másolatot készít, és azt eljuttatja Alexander Dale Oen családjához.

„Nagyon jó barátságban voltunk az idén, a norvég válogatott amerikai edzőtáborában tragikusan elhunyt Alexanderrel. Biztos vagyok benne, hogy a 100 mellet ő nyerte volna meg itt, Londonban" – mondta.

Sírjon csak!
– Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hitt bennem. Amikor mélyponton voltam, amikor sokan leírtak, akkor is voltak, akik kitartottak mellettem, hittek bennem! Az elmúlt években sem mindig úgy kezeltek, mint azt, aki a legjobb eredményeket szállítja, azt hiszem, nekik is csattanós választ adtam.

– Kikre gondol?
– Hagyjuk, különben is, most inkább ünnepeljünk. Tudja, mire vagyok a legbüszkébb?

– Hallgatom.
– Négy éve, Peking óta nem győztek le kétszáz mellen! Peking óta! Felfoghatatlan. Talán csak Darnyi Tamásnak és Egerszegi Krisztinának sikerült ez. Alig akarom elhinni.

– Itt, Londonban végig magabiztosságot sugallt. Mondjuk ki, nem lehetett kérdéses a győzelme!
– Valóban magabiztos voltam, mert hittem magamban. A döntő viszont iszonyatos nagy küzdelem volt. De egy olimpiai döntőnek ilyennek kellett lennie.

– Ilyennek álmodta ezt a finálét?
– Ilyennek. Pont ilyennek. Ott állhattam a dobogó tetején. Nekem játszották a magyar himnuszt. Csodálatos. Az elmúlt napokban számtalan üzenetet kaptam, e-mailt, SMS-t, a közösségi portálokon biztosítottak az emberek a támogatásukról, mindenkinek nagyon szépen köszönöm. Tizenötmillió magyar buzdítását éreztem, ez pedig óriási erőt adott. Ez Magyarország sikere, nem csak az enyém!

NÉVJEGY: GYURTA DÁNIEL
Született: 1989. május 4., Budapest
Klubja: Jövő SC Veolia
Versenyszámai: 100 m mell, 200 m mell, 4x100 m vegyes váltó
Olimpiai eredményei: 1. (200 mell, 2012), 2. (200 m mell, 2004), 4. (100 m mell, 2012), 5. (200 m mell, 2008)
További kiemelkedő eredményei: világbajnok (200 m mell, 2009, 2011), vb-6. (200 m mell, 2007), vb-6. (100 m mell, 2011), Európa-bajnok (200 m mell, 2010, 2012), Eb-3. (4x100 m vegyes váltó, 2012), Eb-4. (100 m mell, 2010)
AZ ELSŐ MAGYAR VILÁGCSÚCS 200 MELLEN

Először került magyar úszó birtokába a 200 méteres mellúszás világcsúcsa, miután Gyurta Dániel a londoni olimpián 2:07.28 perces időeredménnyel aranyérmes lett.

A szám első hiteles világcsúcsát 1908-ban jegyezték fel, a brit Frederick Holman akkor 3:09.2 perces időeredményt ért el – szintén a londoni olimpián. A csúcs 1992 és 2002 között nem változott, az elmúlt tíz évben viszont kilencszer is javítottak az eredményen.

Érdekesség, hogy rövid pályán is Gyurta Dániel a világcsúcstartó, 2009. december 13-án Isztambulban 2:00.67 perces eredményt ért el. Mindkét medencetípusban az ausztrál Christian Sprengert fosztotta meg a rekordtól.

OLIMPIA 2012
ÚSZÁS, FÉRFI 200 M MELL, DÖNTŐ
Ob: GYURTA DÁNIEL (MAGYARORSZÁG) 2:07.28 – világcsúcs
2. Michael Jamieson (Nagy-Britannia) 2:07.43
3. Tateisi Rjo (Japán) 2:08.29
4. Kitadzsima Koszuke (Japán) 2:08.35
5. Scott Weltz (Egyesült Államok) 2:09.02
6. Clark Burckle (Egyesült Államok) 2:09.25
7. Brenton Rickard (Ausztrália) 2:09.28
8. Andrew Willis (Nagy-Britannia) 2:09.44
GYURTA ARANYA MÁR NAGYON KELLETT - KOVÁCS ÁGI

TUDTAM, HOGY DANI OLIMPIAI BAJNOK LESZ - GÜTTLER

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
Tegnap, 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
Tegnap, 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18