– Nem tűnik boldognak érmes létére.
– Nem volt rossz úszás, de az az első száz méter nem lett valami fényes – borzasztó lassú volt, nem is értem, miért. A mellúszásomon meg a gyorson nagyon sokat gondolkodtam a futam előtt, és azok jól is sikerültek – erre most az eleje nem jött össze. Jóval erősebben szerettem volna kezdeni.
– Vagyis nem ez volt a maximum, amire képes?
– Dehogy! Most úgy érzem, ennél sokkal többre vagyok hivatott, ennél sokkal több munkát elvégeztem. Ám látni kell, hogy az olimpia elején a négyszáz vegyessel hatalmas gyomorszájast adtam magamnak, és nagyon nehéz volt felállnom belőle.
– Ennyire megviselte az a kiesés?
– Nagy törés volt, az biztos. Én rontottam el, hatalmas butaság volt – egyszerűen bennem volt, hogy majd a döntőben akarok jó időt úszni, és tudat alatt is spóroltam –, azt meg nem gondoltam, hogy ilyen lassú iramot megyünk Michael Phelpsszel az előfutamban. Pedig ha még két erőset delfinezek a hát végén, meg picivel jobban megnyomom a gyorsot, akkor is pont ugyanannyira pihenhettem volna ki magam, csak épp ott lettem volna a döntőben. De ebből is látszik, hogy huszonhat évesen is lehet még tanulni.
– Eszerint tudja, mi volt a baj. Hogyhogy mégis így megrendítette a – ahogy nevezte – gyomorszájas?
– Bennem volt utána a kétely, hogy valóban jó vagyok-e, hogy összejön- e, amit elterveztem, tényleg jól felkészültem-e. Főleg a kétszáz pillangó után, ami szintén rosszul sikerült – az önbizalomhiányom miatt, meg mert nem is találtam a ritmust.
– Hogyan kászálódott ki a gödörből?
– Ki kellett beszélnem magamból a kételyeket, a sötét gondolatokat, hogy aztán a kétszáz vegyes előfutamában jó legyek, mert ez adta vissza az önbizalmamat. Valamennyire sikerült is, az előzmények után meg nem is volt rossz ez az úszás, és legalább motivál, hogy Rióban is ott legyek, s megpróbáljam az ezüstöket, a bronzokat végre aranyéremre váltani.
HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY BUKÁSNAK ÍTÉLI-E MEG CSEH LÁSZLÓ A LONDONI OLIMPIÁT, ILLETVE MIK A TERVEI EDZŐJÉVEL KAPCSOLATBAN, KERESSE A PÉNTEKI NEMZETI SPORTOT!
