Szávayék döntő szettben maradtak alul

Vágólapra másolva!
2012.07.30. 18:39
null
Szávayék nagy csatában kaptak ki a 4. helyen kiemelt csehektől (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Címkék
A Babos Tímea, Szávay Ágnes kettős döntő szettben kikapott a 4. helyen kiemelt Andrea Hlavácková, Lucie Hradecká cseh duótól a londoni olimpia női tenisztornájának 1. fordulójában.

 

A cseh kettős kezdte jobban a mérkőzést, mert bár a magyar duó gyorsan két fogadólabdához jutott, mindkettőt hárították, és egyből lebrékelték Szávayékat (0:2).

A felek ezt követően 4:1-ig hozták adogatásaikat, ekkor azonban a csehek ismét brékeltek, így a szett megnyeréséért adogathattak. 40:0-nél három játszmalabdához jutottak, és már az elsőt kihasználva fél óra alatt behúzták az első felvonást (1:6).

A 4. kiemelt csehek a folytatásban Babosék 2:1-es vezetésénél 15:30-ról is fordítottak, sőt Hlaváckováék egyből brékeltek a következő gémben, így 3:2-vel már náluk volt az előny, amelyet sikeres adogatásukkal 4:2-re növeltek.

A magyar kettős nem adta fel, és szervajátéka megnyerése után visszabrékelt, így kiegyenlített (4:4), sőt az újabb adogatás hozását követően már 5:4-gyel nála volt az előny.

Innentől mindkét egység megnyerte saját játékát, így háromnegyedóra után következhetett a rövidítés. Itt megint csak nem hibáztak 2–2-ig, majd minibrékre minibrékkel feleltek Szávayék, így 3–3-nál volt térfélcsere. A folytatásban gyorsan elléptek Szávayék, és 7–5-re megnyerték a rövidítést, kiharcolva a döntő játszmát (7:6).

A harmadik szettben a csehek 3:2-es vezetésüknél elvették Babosék szerváját (4:2), majd sajátjukat simán nyerve 5:2-re elléptek. A magyar páros a szettben maradásért adogatott, de 30:40-nél mérkőzéslabdához jutottak Hradeckáék, akik 1 óra 52 perc játék után ki is harcolták a továbbjutást (2:6).

LONDON 2012
TENISZ, NŐI PÁROS, 1. FORDULÓ
Andrea Hlavácková, Lucie Hradecká (cseh, 4.)–Babos Tímea, Szávay Ágnes 6:1, 6:7, 6:2
Legfrissebb hírek

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
9 perce

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
16 perce

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
27 perce

Palotai Károly: a bíró, aki tudott focizni

Népsport
55 perce

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
1 órája

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik