London 2012: 10 ezerrel több jegyet adtak el a szinkronúszó-versenyekre

MTI MTIMTI MTI
2012.01.04. 21:05
Címkék
Egy adminisztrációs hiba miatt a londoni olimpia szervezői a lehetségesnél 10 ezer darabbal több jegyet adtak el a szinkronúszó-versenyekre, a „károsultak” azonban nem járnak rosszul, belépőjükkel ugyanis szerencsés esetben a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét tekinthetik majd meg a helyszínen.

A szervezőbizottság (LOCOG) szerdán hozta nyilvánosságra tévedését, mely emberi mulasztás miatt következett be tavaly, az online jegyértékesítés második szakaszában. A LOCOG már decemberben értesítette a több ezer jegytulajdonost a tévedésről és valamennyiüket arra kérte, hogy válasszanak másik sporteseményt, amit megnéznének.

Noha a játékok legnagyobb érdeklődéssel várt eseményeire, így például a 100-as fináléra, vagy az úszó döntőkre már a belépők árusításának első körében elfogytak a jegyek, a szervezők minden ilyen eseményre visszatartottak több száz darabot az idén májusban induló utolsó eladási szakaszra.

A LOCOG egyik szóvivője elmondta, hogy a telefonon, vagy emailen megkeresettek megértőek voltak, s örültek annak, hogy ha más eseményen is, de ott lehetnek az olimpián.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
1 órája

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
1 órája

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
1 órája

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
2 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
2 órája