Súlyemelés: három magyar versenyző tesztel a londoni előolimpián

MTI MTIMTI MTI
2011.12.10. 13:02
Címkék
Három magyar súlyemelő is szerepel a londoni előolimpián, vagyis azon a hétvégi nemzetközi tesztversenyen, amellyel kipróbálják az erős emberek küzdelmeinek jövő nyáron otthont adó ExCel csarnokot.

A brit házigazdák, akik a nőknél a 69 és a plusz 75, míg a férfiaknál a 94 és a plusz 105 kilogrammos kategóriában rendeznek versenyeket, 20 ország 43 emelőjét hívták meg, köztük Magát Krisztinát, Gyurkovics Ferencet és Nagy Pétert.

Magát az ólomsúlyúak között próbál szerencsét, Nagyék pedig a férfiak hasonló felső súlycsoportjában lépnek pódiumra, egyformán vasárnap. A nőknél a „pluszosokat" két, egyformán hatfős csoportra osztották, s a magyar emelő a B-csoportban szerepel, míg Gyurkovics és Nagy a plusz 105 kg várhatóan tizenkétsportolót felvonultató A-csoportjában küzd meg a súlyzókkal délután.

A lényeg ugyan a csarnok „beüzemelése", azért – amint azt Bökfi János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta – a sikerrel megemelt súlyok nagyságais igen fontos, már csak azért is, mert példának okáért a novemberi, párizsi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon sem Magát, sem Gyurkovics nem produkált összetett eredményt. Előbbi – három sikeres szakítógyakorlat után – vádligörcs miatt lökni már képtelen volt, utóbbi pedig még a bemelegítéskor az edzőteremben megsérült, s egyetlen kísérlet nélkül visszalépett a vb-től.

Annál jobban helytállt Nagy Péter, aki az ólomsúlyúak között összetettben az igen jónak számító 8. helyet szerezte meg, 415 kg-os egyéni csúccsal.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Belfastban lép pályára a magyar válogatott az NL-ben

Minden más foci
40 perce

Öt labdavesztés is belefért a Buffalónak; Washingtonban botlott a címvédő – videó

Amerikai sportok
45 perce

Jó szerencsét Belfastban!; George Best emlékeinek nyomában

E-újság
46 perce

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Jön a Farkas? – Hegyi Iván publicisztikája

Magyar válogatott
52 perce

Újabb hiányzót kell pótolni – állítsa össze a magyar válogatott belfasti kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
1 órája

Nemzetek Ligája: Európa legfeszültebb meccsét rendezték a Nagyerdei Stadionban

Minden más foci
1 órája

Klopp első hazai meccsén történelmet írtak a görögök – először verték meg a németeket!

Minden más foci
1 órája