London 2012: kiemelt egészségügyi ellátás az olimpikonoknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.12. 11:42
Címkék
A jövő évi londoni olimpiára és paralimpiára készülő magyar sportolók kiemelt egészségügyi ellátásban részesülnek a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban (NEFMI) hétfőn aláírt megállapodás értelmében.

A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szócska Miklós, a NEFMI egészségügyért felelő államtitkára, Szekeres Pál, a NEFMI sportért felelős helyettes államtitkára és Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház) főigazgatója látta el kézjegyével a dokumentumokat. A rendezvényen részt vett Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) vezetője is.

A MOB 300 élsportolót, az MPB pedig 50 versenyzőt nevez meg, akik részesülhetnek a kiemelt ellátásban. A megállapodás értelmében a Sportkórház december 20-tól 24 órás telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltet, s leszerződik tíz kórházzal, amelyek szintén kiemelt ellátást nyújtanak majd a sportolóknak.

„A rendszerben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is szerepel, legfőképp azért, hogy az ellátás szabályszerűsége biztosítva legyen – mondta Réthelyi Miklós. – Bízom abban, hogy ezzel a megállapodással nagy segítséget tudunk nyújtani a sportolók olimpiai felkészüléséhez.”

A kormány november 11-én döntött az olimpiára és a paralimpiára való sikeres felkészüléshez szükséges korszerű, kimagasló színvonalú, soron kívüli egészségügyi ellátás biztosításáról.

A hétfőn aláírt dokumentumok értelmében egységes szisztéma alakul ki a kerettagok felkészítése, vizsgálata és szükség esetén kezelése érdekében, s a 24 órás telefonos ügyfélszolgálati rendszer segítségével a sérülés vagy egyéb betegség miatt felkészülésében akadályoztatott sportolót azonnal a megfelelő ellátást nyújtó egészségügyi intézménybe irányítják. A kiemelt ellátást országosan végző tíz intézmény: az Országos Sportegészségügyi Intézet, az orvosegyetemek klinikái (Budapest, Pécs, Debrecen, Szeged), az Országos Gerincgyógyászati Központ, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, a miskolci székhelyű Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház és a tatai Kastélypark Klinika Kft.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
6 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik