London 2012: Aján Tamás szerint Nagy Péter olimpiai résztvevő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.20. 11:36
Címkék
Aján Tamás úgy látja, hogy Nagy Péter, a legjobb magyar súlyemelő már most londoni olimpiai indulónak tekintendő.

A sportági világszövetség (IWF) magyar elnöke a szegedi ólomsúlyú kiválóság ötkarikás szerepléséről azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Nagy az oroszországi Belgorodban rendezett hétvégi Elnök-kupán harmadik lett a plusz 105 kilogrammosok kategóriájában 408 kg-os összteljesítménnyel.

„A mostani és a novemberi franciaországi világbajnokságon neki nyolcadik helyet érő, 415 kilós összetett eredményével gyakorlatilag már kvalifikálta magát az olimpiára, miután biztosan benn van az ólomsúly legjobb tizenöt olyan versenyzője között, akik egyéni kvótaszerzőként léphetnek majd pódiumra a brit fővárosban – mondta Aján Tamás. – Természetesen a magyar szövetség dönt arról, hogy ki képviselheti az országot Londonban, de én úgy látom, hogy egyértelműen Nagy Péter a várományos. Egyfelől az említett egyéni produktuma nyomán, másfelől meg azért, mert ha a csapatszinten utolsó kvalifikációs viadalon, az áprilisi antalyai Európa-bajnokságon a magyar együttes kiharcolja az egyetlen kvótát, azt nemigen kaphatja más, mint Nagy Péter. Őt tartom Magyarország pillanatnyilag legjobb súlyemelőjének, aki negyedéves joghallgatóként az idén megnyerte az universiadét, majd a világbajnoki nyolcadik helye után a londoni ötkarikás tesztversenyt is, most pedig harmadikként végzett a belgorodi Grand Prix-n a legerősebbek súlycsoportjában."

Az IWF első embere az oroszországi versenyre kitérve úgy értékelt, hogy remekül megrendezték a házigazdák az öt felnőttvilágcsúcsot is hozó Elnök-kupát, amelyet Dmitrij Medvegyev orosz államfő szülővárosában rendeztek meg első ízben, jövőre pedig Szentpéterváron kívánják lebonyolítani a hosszú távra megőrizni tervezett GP-eseményt.

Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke örömmel értesült Nagy Péter kiváló versenyzéséről és a valószínűsíthető olimpiai részvételéről. „A belgorodi bronzérme mellett úgy néz ki, hogy Peti londoni egyéni kvótát is szerzett. A jó hír hallatán a harmadik helyért járó 2000 dollárt, mint a szövetség elnöke, megdupláztam" – mondta Dobos. Hozzátette: Nagy Péter jelenlegi helyzetét legfeljebb sérülés ingathatja meg, semmi más.

 

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
6 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik