London 2012: Nagyon fontos, hogy csapataink is kijussanak - Schmitt

MTI MTIMTI MTI
2011.08.11. 13:13
Címkék
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint nagyon fontos, hogy minél több csapatsportágban legyenek ott a magyarok a londoni olimpián, mert csak így érhető el 150 fős sportolói létszám a jövő évi ötkarikás játékokon.
„Ha ugyanis nem sikerül elérni a százötven fős versenyzői létszámot, akkor a sportvezetők közül (beleértve az edzőket, a gyúrókat és a pszichológusokat is) lényegesen kevesebben utazhatnak ki a delegációval – mondta az államfő az MTI-nek csütörtökön a hivatalában. – Márpedig nagyon fontos, hogy az egyéni sportágakban, például öttusában, vagy kajak-kenuban induló olimpikonjaink edzői is ott legyenek a helyszínen, mert így tudják a leghatékonyabban segíteni versenyzőik szereplését” – magyarázta a köztársasági elnök, aki korábban két évtizeden át irányította a Magyar Olimpiai Bizottságot. Schmitt Pál hozzátette, ha például kijut az olimpiára a férfi kézilabda-válogatott, a csapattal öt kísérő is utazhat, de amennyiben csak három sportvezetőre van igény, a fennmaradó két hely „terhére” mondjuk több öttusaedző lehet ott Londonban. Az atlantai olimpia előtt a magyar érmek számát pontosan megtippelő elnök most nem vállalkozott jóslásokra. „Egyelőre még a kvalifikációkat sem látom átfogóan, ezért korai lenne az olimpiai érmekről beszélni” – mondta Schmitt Pál, majd hozzátette, maximálisan megérti utódját, Borkai Zsoltot, aki óvatosan fogalmaz a londoni magyar éremesélyeket illetően. A köztársasági elnök beszélt arról is, hogy az augusztus 20-i események miatt sűrű lesz a jövő heti programja, de jövő pénteken mindenképpen időt szakít arra, hogy a helyszínen szurkoljon a szegedi világbajnokságon szereplő magyar kajakosoknak és kenusoknak.
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
32 perce

Feszült végjáték után a Veszprém legyőzte a Füchse Berlint, és gyakorlatilag bejutott a klub-vb döntőjébe

Kézilabda
34 perce

Michael O'Neill: Tóth Balázs remek kapus, de a gyengeségeit is ismerem

Magyar válogatott
35 perce

ICEHL: az FTC ellen szerezte meg első győzelmét a Salzburg

Jégkorong
46 perce

Asztalitenisz: András Csaba újabb sikere párosban

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: bő 20 percet kapott a bokáig érő hajú játékos, két ellenfelet kiállítottak róla

Minden más foci
1 órája

Női kézilabda: a norvégverő Dánia nyerte az Eurokupát

Kézilabda
1 órája

Junior GP: 17. és 29. helyezés Batumiban

Utánpótlássport
1 órája