Németország: a harmadik Dárdai is bemutatkozott az U-válogatottban

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 07:49
null
A Dárdai fiúk: Bence, Palkó, az édesapa, Pál és Márton (balról jobbra, Fotó: Török Attila)
A Hertha BSC vezetőedzőjének, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának, Dárdai Pálnak a harmadik, legifjabb fia, a 15 éves Dárdai Bence is bemutatkozott a napokban a német korosztályos válogatottban, az U16-os csapatban, azok után, hogy bátyjai, Palkó és Márton az elmúlt években már pályára léptek a német utánpóltás-válogatottakban.

 

A Hertha utánpótlásában edződő támadó, Dárdai Bence már májusban meghívót kapott a német U16-os válogatottba, csütörtökön pedig, az Ausztria elleni 3–3-as döntetlen alkalmával be is mutatkozott a csapatban, kezdőként 70 percet játszott, mielőtt lecserélték.

A Dárdai családban ő a harmadik, aki pályára léphetett a német korosztályos válogatottban, hiszen korábban mindkét bátyja lehetőséget kapott már. A 19 éves, a Hertha első csapatában szereplő Dárdai Márton az U16-os, U17-es és U19-es német csapatban szerepelt, összesen csaknem húsz alkalommal és gólt is szerzett. A legidősebb testvér, a ma már a Mol Fehérvárt erősítő, 22 éves Dárdai Palkó az U18-as, az U19-es és az U20-as német válogatottban játszott (azóta már a magyar U21-es válogatottba is meghívót kapott az idei Eb-re, de sérülés miatt nem léphetett pályára).

A Hertha vezetőedzőjének, Dárdai Pálnak a fiai Berlinben születtek (amikor édesapjuk még a fővárosi klub játékosa volt), Németországban nőttek fel, ott kezdtek el futballozni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik