Légiósok: megműtötték Ugrai Rolandot, akit csapat nélkül is fűt a játékkedv

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.02.25. 08:25
Régen hallottunk Ugrai Rolandról. Az ötszörös magyar válogatott támadó lábadozik, Finnországban sportsérvvel műtötték.

Ugrai Roland – túl a műtéten. Ugrai Roland – túl a török kiránduláson. Ugrai Roland – immár két éve édesapa.

„A maga nemében mindegyik jó hír – mondta lapunk érdeklődésére a harmincéves, ötszörös magyar válogatott támadó, aki legutóbb a török másodosztályú Pendikspor játékosa volt, amelyhez a korábbi fehérvári Nikolics Nemanjával együtt érkezett, de már egyikük sincs a klubnál. – Nem szívesen foglalkoznék az elmúlt időszakkal, mert annak idején magam is sok hasonló cikket olvastam, és tudom, hogyan reagálnak a szurkolók, mit gondolnak az olvasók. Sokszor végiggondoltuk, mit kellett volna másként csinálnunk, és meggyőződésem, egyikünk sem tehet magának szemrehányást azért, hogy ez a kaland így zárult. Tény, vonzó ajánlatot kínáltak a törökök, limuzinnal vártak a reptéren, tűzijátékkal, virágesővel fogadtak, és mindenhol azt lehetett hallani, mi vagyunk a keret két legjobb játékosa, aztán alig kaptunk lehetőséget. Nem szívesen beszélek erről: nincs miért magyarázkodnom, mentegetőznöm, ezért nem is foglalkozom ezzel. Megesett, hogy engem védekező, szűrő középpályásként próbáltak ki, Niko pedig jobbhátvédet játszott, de még ez lett volna a legkevesebb.”

Ugrai Roland esetében egy kellemetlen sérülés volt a döntő tényező. Hiába próbált ki többféle gyógymódot, a problémák csak időlegesen szűntek meg, és a klub nehezen viselte, hogy nem számíthat rá.

„Nagyon sok furcsaságot kellett átélnünk a családommal – magyarázta Ugrai Roland. – A legkülönösebb talán az volt, hogy bár a vezetők szavukat adták, rendben van a munkavállalási engedélyem, az egyik alkalommal feltartóztattak a repülőtéren, mondván, nincsenek rendben a papírjaim. Hiába mondtam, hogy futballista vagyok, és a klubom intézkedett, kiderült, hogy nem, egyáltalán nem intézték el a szükséges papírokat. El kellett töltenem néhány órát a reptéri rendőrségi szobában, míg tisztázódott a helyzet. Megvan a magam felelőssége ebben a történetben, hiszen ezek szerint az edzéseken nem tudtam meggyőzni a szakmai stábot, hogy a csapat hasznára tudnék lenni, és nem lepett meg, miként próbáltak a szerződés felbontására bírni. Miközben a többiek cicáztak, passzolgattak, nekem egy erőnléti edző külön sprintedzést tartott mindennap, de mert tudtam, mire megy ki a játék, mosolyogva, a fogamat összeszorítva beleálltam a történetbe. Úgy voltam vele, a hangulatomat, az optimizmusomat nem vehetik el tőlem. A legfárasztóbb edzéseket is vidáman végigcsináltam, mert tudtam, akárhol folytatom, ott szükség lesz erre az edzésmunkára. Végül megegyeztünk a szerződés felbontásának feltételeiről, pénzügyileg korrekt volt a klub, szakmai téren lehetett hiányérzetünk.”

A szerződést közös megegyezéssel felbontották a felek, de a kétszeres Magyar Kupa-győztes támadó szerint a legfontosabb az volt neki, hogy a sok fájdalmat okozó sérülését minél előbb maga mögött tudhassa.

„Szerencsére sikerült eljutnom Lasse Lempainen professzorhoz Turkuba, Finnországba – folytatta Ugrai Roland. – Nem volt könnyű kapcsolatba kerülni vele, mert a Barcelona, a Milan és a többi nagycsapat sztárjai keresik fel a problémáikkal. Ousmane Dembélét a Barcelonából vagy éppen Alessandro Florenzit az AC Milanból sokak mellett ugyanebben a kórházban operálta a finn professzor, aki elmondta, pontosan olyan sportsérv okozza a fájdalmaimat, amilyennel a Barca uruguayi játékosa, Ronald Araújo kínlódott. Február elején került sor az operációra, a doktor úr azt ígérte, négy hónap múlva, vagyis május végére újra százszázalékos állapotban leszek. Hamarosan utazom vissza Turkuba, hogy ott, a legjobb szakemberek felügyelete mellett végezzem el a rehabilitációt, a gyógytornát. Az a célom, hogy a nyári szünetben teljesen egészségesen és jó erőben kezdhessem a felkészülést – az a jövő zenéje, hogy pontosan hol. Addig együtt vagyok a kétéves kisfiammal és a párommal. A folytatás? A gyógyulás a legfontosabb, boldog vagyok, hogy túl vagyok a műtéten, fűt a játékkedv, akarom és tudom élvezni a futballt.”

Ugrai Roland – túl egy furcsán alakult idényen.

Abban bízva, hogy újra válogatott formában láthatjuk őt a futballpályán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik