Légiósok: Koszta-parádé Izraelben – mesterhármas!

Vágólapra másolva!
2023.03.04. 20:12
null
Koszta Márk három góllal segítette győzelemhez csapatát a hét végén (Fotó: facebook.com/maccabibneireineh)
A Maccabi Bnei Raina Koszta Márk három góljával győzött 3–2-re az izraeli élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházi helyosztóján.

Koszta Márk január végén szerződött kölcsönbe az orosz Torpedo Moszkvától Izraelbe a bennmaradásért küzdő Maccabi Bnei Rainához, melynél rögtön az első meccsén gólt szerzett, a következő három találkozón viszont nem talált be.

Szombaton Kosztáék kiesési helyosztón fogadták a tabellán egy hellyel mögöttük, az utolsó, 13. helyen álló Sketzia Nes Tzionát.

A magyar csatár már a 18. percben vezetést szerzett csapatának, ami után azonban a vendégek még a szünet előtt fordítottak. A második félidőben viszont Koszta újabb két gólt szerzett: előbb a 69. percben egyenlített, majd a 88. percben tizenegyesből a győztes gólt is megszerezte (a hajrában a vendégek egy kiállítás miatt megfogyatkoztak, így emberhátrányban fejezték be a meccset).

Koszta a mesterhármasa mellett először ünnepelhetett győzelmet, amióta Izraelbe szerződött, és csapata ezzel négypontosra növelte előnyét a tabellán a szombati ellenféllel szemben (Izraelben a bennmaradásról alsóházi rájátszás dönt majd a 7–14. helyezett csapatok között).

Profi élvonalbeli vagy másodosztályú bajnokságban szereplő magyar légiósok, felnőtt-, illetve U-válogatott játékosok heti mérkőzései.

MÁRCIUS 4., SZOMBAT

IZRAEL
Ligat ha'Al
Maccabi Bnei Raina–Sketzia Nes Tziona 3–2
Maccabi Bnei Raina: Koszta Márk végig játszotta a meccset, három gólt szerzett, a harmadikat büntetőből.

ANGLIA
PREMIER LEAUGE
Brighton & Hove Albion–West Ham United 2–0
WHU: Hegyi Krisztián a kispadon ült.

CHAMPIONSHIP (II. o.)
Millwall–Norwich City 1–3
Millwall: Callum Styles sérült, nem nevezték.

AUSZTRIA
Bundesliga
Austria Lustenau–Sturm Graz 0–2
Lustenau: Tiefenbach Dánielt nem nevezték.

CIPRUS
1. osztály
AEK Larnaca–Enoszisz 3–1
Larnaca: Gyurcsó Ádám sérült, nem nevezték; Nikolics Nemanja a 70. percben állt be csereként.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS (I. osztály)
Magyar idő szerint vasárnap 1.30:
Inter Miami–Philadelphia Union
Philadelphia Union: Gazdag Dániel
Magyar idő szerint vasárnap 3.30:
Colorado Rapids–Sporting KC
SKC: Sallói Dániel

NÉMETORSZÁG
Bundesliga

Borussia Mönchengladbach–Freiburg 0–0
Freiburg: Sallai Roland kezdett, a 78. percben lecserélték.
Union Berlin–1. FC Köln 0–0
Union Berlin: Schäfer András sérült, nem nevezték.
2. Bundesliga
Hamburger SV–Nürnberg 3–0
Hamburg: Németh András a 89. percben állt be.

OLASZORSZÁG
Serie B (II. osztály)

Pisa–Palermo 1–1
Pisa: Nagy Ádám a szünetben állt be a második félidőre.
Reggina–Parma 0–1
Parma: Balogh Botond a kispadon ült.

SZLOVÁKIA
Fortuna Liga (I. osztály)
Slovan Bratislava–Spartak Trnava 4–1
Slovan: Holman Dávidot nem nevezték.
MFK Ruzomberok–DAC 1904 0–1
DAC: Kalmár Zsolt kezdett, a 60. percben sárga lapot kapott, a 64. percben lecserélték, Szánthó Regő és Veszelinov Dániel is a kispadról nézte végig a meccset.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig

Kayserispor–Fenerbahce 1–2
Fenerbahce: Szalai Attila kezdőként végigjátszotta a meccset, az 58. percben sárga lapot kapott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik