Légiósok: Én sem tudom még, hogyan alakul a jövőm – Vadócz

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.04.12. 07:02
null
Vadócz Krisztián tudja, a jelek szerint nem lesz egyszerű lecserélnie a Penarol szerelését másik csapatéra (Fotó: Imago Images)
Egyelőre nem tudni, hogyan alakul a jövője, de a nyárig minden bizonnyal Dél-Amerikában marad Vadócz Krisztián. 

 

Az uruguayi Ovación információja szerint Vadócz Krisztián távozhat a Penaroltól. A 35 éves középpályás úgy tudta, szerződése automatikusan megújult, a klub azonban arra hivatkozik, hogy a koronavírus-járvány felülírta a hosszabbítási záradékot. A helyzet ennél összetettebb: bár a 42-szeres magyar válogatott labdarúgó nem került fel a Copa Sudamericanára nevezett 45 tagú listára, szinte biztos, hogy a nyárig Uruguayban marad.

„Én sem tudom még, hogyan alakul a jövőm, egyelőre a jogászok próbálják kitalálni, pontosan miként kell értelmezni a szerződést –
mondta lapunknak Vadócz Krisztián. –  Remélem, néhány napon belül megoldódik az ügy, mert jobban szeretem a tiszta helyzeteket. Egyébként nem könnyű, és a klubot is megértem, mert a megszorítások és a túlköltekezés miatt csökkenteni kell a költségvetést, és ezen az sem segített, hogy a csapat nem jutott be a Libertadores-kupába. Nemrégiben volt elnökválasztás, egyelőre elég zavaros a helyzet, amit sajnálok, mert szeretek itt futballozni, nagyon megkedveltem a Penarolt, Montevideót és a drukkereket. Jelenleg egyedül edzek, és az itteni szurkolók lelkesedéséről mindent elmond, hogy naponta több százan jönnek oda és érdeklődnek, mi lesz velem, és sajnálnák, ha távoznom kell a csapattól.”

Bárhogy is alakul, az biztos, hogy a 2020 januárjában igazolt játékos a nyárig Uruguayban marad.

„Az a probléma, hogy jelenleg szinte mindenhol zárva az átigazolási piac, pedig nálam jobban senki sem tudja, mikor melyik piac van nyitva, és mik a lehetőségek   – folytatta. – A legvalószínűbb, hogy a nyárig mindenképpen itt maradok. Örülnék, ha továbbra is a Penarolban futballozhatnék, de ha ez nem lehetséges, akkor is itt kell addig csapatot keresnem.”

A Dél-Amerikában légióskodó középpályás legutóbb 2018 nyarán, az Ausztrália ellen 2–1-re elveszített felkészülési mérkőzésen szerepelt a válogatottban, de Kalmár Zsolt sérülése miatt már szóba került, hogy ő is lehetőséget kaphat a nyári Európa-bajnokságon.

„Erről akkor lenne értelme beszélni, ha nem jogi hercehurca közepén lennék és állandóan játszanék  – mondta. – Egyébként sem azért szeretnék meghívót kapni, mert valaki megsérült, hanem azért, mert kiérdemeltem. Sokszor elmondtam: amíg nem hagyom abba a pályafutásomat, bármikor örömmel megyek, ha a válogatottba hívnak, ez nekem nem kérdés.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik