Légiósok: megegyeztek, 8 millió eurót fizet Szalaiért a Schalke - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 00:34
null
Szalai mégis klubot válthat a nyáron
A Nemzeti Sport a hét elején arról számolt be, hogy a Mainz előrehaladott tárgyalásokat folytat egy klubbal Szalai Ádám eladásáról, és hamarosan megállapodási is születhet a felek között. A kicker.de úgy tudja, hogy megszületett az egyezség, és már Szalai Ádám is megállapodott a Schalke labdarúgócsapatával, amely nyolcmillió euróért igazolja át a magyar válogatott légióst.

 

Amint arról az elmúlt hónapokban folyamatosan beszámoltunk, Szalai után több neves európai klub is érdeklődött, a Bundesligából ezek egyike volt a Schalke. A Mainznál viszont ragaszkodtak a centerhez, de legalábbis úgy voltak vele a klubvezetők: megkérik az árát.

Nos, a jelek szerint sikerült megegyezésre jutni, a transfermarkt.de által hétmillió euróra taksált, 25 éves játékos még többet is hozhat a mainzi konyhára.

Horst Heldt, a Schalke klubvezetője egy szurkolói ankéton utalt arra, hogy Klaas-Jan Huntelaarhoz hasonló kaliberű támadóval sikerült megállapodniuk, és sok jel utal arra, hogy ez alatt Szalait kell érteni. Heldt azt is elmondta: hogy az eladó klub kérésére nem hozhatja egyelőre nyilvánosságra a szerződtetést, amire viszont csupán pár napot kell várni.

A hétszeres bajnok, ötszörös Német Kupa-győztes Schalke a negyedik helyen zárta a legutóbbi idényt, és indulhat a BL-selejtezőben.

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2 órája

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10
Ezek is érdekelhetik