Légiósok: „Nem igaz, hogy erős csapatok ellen nem találok be”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.17. 12:29
Nikolics Nemanja, a Legia Warszawa magyar válogatott támadója csapata 4–0-s, Zawisza Bydgoszcz elleni Lengyel Kupa-sikere után klubja honlapjának nyilatkozott.

„Örülök a négygólos győzelemnek, de továbbra is koncentrálnunk kell, a párharcból még hátravan kilencven perc” – mondta Nikolics Nemanja, miután mesterhármast szerzett a Zawisza ellen, a Legia pedig 4–0-ra megnyerte az elődöntő első mérkőzését.a Legia pedig 4–0-ra megnyerte az elődöntő első mérkőzését.

„Az első félidőben volt néhány hibánk, a szünetben az edzőnk elmagyarázta, min kellene változtatnunk. Ez sikerült, meg is lett a győzelem. Ha nem találtam volna a kapuba, ugyanilyen boldog lennék, a gól nem minden. A labdarúgás nem csak a gólról szól. A sikertelen sorozatom tudatában is elégedett voltam, mert annak ellenére, hogy nem voltam eredményes, segítettem a csapattársaim. Tudtam, hogy semmi baj nem lesz, és hamarosan úgyis ismét gólt szerzek.”

„Hogy többen azt állítják, az erős együttesek ellen nem találok be? A lengyel élvonalban szereplő gárdák közül csak kettő ellen nem szereztem gólt: ez a két alakulat a Lech Poznan és a Pogon Szczecin. Úgy gondolom, aki ezt mondja, az nem tiszteli az Ekstraklasa csapatainak 98 százalékát.”

„Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a szezonban már harminc találatnál járok, ráadásul sok gólpasszt is kiosztottam. Még mindig sok meccs van hátra a kiírásból. Magabiztos vagyok, de mint mondtam, a gól nem minden, nekem fontos az assziszt is! Nehéz találkozó vár ránk a Poznan ellen, természetesen győzni szeretnénk, ha azonban ez sikerül, az még nem jelenti, hogy máris bajnokok leszünk.”

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Nikolics Nemanja mesterhármassal tért vissza a pályára

Légiósok
2026.09.07. 12:17

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Redzicék hosszabbításos öngóllal nyertek, Negóék kikaptak az El-playoffban

Európa-liga
2026.08.20. 23:00

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
2026.08.14. 22:23

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
2026.08.13. 14:14