Légiósok: „Egy csatárnak hamar gólokat kell szereznie új csapatában”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.27. 13:23
Nikolics Nemanja, a Legia Warszawa magyar támadója egyre népszerűbb Lengyelországban. Ezúttal arról beszélt, mennyire fontos, hogy egy támadó hamar gólt szerezzen, ha új csapathoz igazol.

„Egy csatárnak hamar gólokat kell szereznie új csapatában, mert ha három-négy találkozó eltelik anélkül, hogy betalál, görcsössé válhat. Egy támadónak a gól a mindene, ha rosszul is megy, de eredményes, akkor azt tudja mondani, hogy megtette a dolgát. Persze az én filozófiám nem ez. A csapatért küzdök, és azt teszem, amit az edző mond. Tudom, hogy ha így lesz, akkor a gólok is jönnek” – mondta Nikolics a przegladsportowy.pl-nek..

Mint ismert, Nikolics a Slask Wroclaw elleni dupla után a Podbeskidzie elleni összecsapáson is a kapuba talált. A válogatott csatár az 5–0-s győzelem során a második gólt szerezte, amikor a 33. percben egy villámgyors kontra végén a kapu bal alsó sarkába helyezett. Nikolicsot a szünetben, 3–0-s állásnál lecserélte Henning Berg vezetőedző.

„Minden futballista szeretne kilencven percet a pályán lenni, de megértem, ha az edző próbál vigyázni a játékosaira az igazán fontos meccsek előtt. Az első félidőben elvégeztük a munkánkat, a kispadunk pedig nagyon hosszú, másnak is meg kell adni a bizonyítási lehetőséget.”

A magyar támadó szerint egyre jobb formába lendülnek azután, hogy a lengyel Szuperkupát még elbukták a szezon elején a bajnok Lech Poznannal szemben.

„A Lechtől elszenvedett vereség fájdalmas volt. Nem túl jó, ha kikapsz a legnagyobb riválisodtól. Megbeszéltük a történteket, elemeztük a problémákat. Azóta elöl és hátul is remekül teljesít csapatunk.”

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik