Légiósok: a volt PSG-csatár már meghódította Varsót, Nikolicson a sor

2015.06.12. 11:33
Mint arról beszámoltunk, a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Legia Warszawában folytatja pályafutását a Videotontól távozó Nikolics Nemanja, aki hároméves szerződést kötött a varsói csapattal. A magyar válogatott támadó a klub hivatalos honlapjának adott terjedelmes nyilatkozatában többek között a Lech Poznannal való rivalizálásra is kitért.

„A szívemet és a lelkemet is kiteszem a pályára, hogy a Legiával sikereket érjek el. Szeretek gólokat szerezni, de nyerni sokkal jobban. Nem fontos, hogy ki dönti el a meccseket” – mondta Nikolics, aki elmondta, örömmel gondol vissza arra, hogy háromszor lett gólkirály az NB I-ben, a múltból azonban nem lehet megélni, tehát már csak az előtte álló feladatokra koncentrál.

„Amikor lehetőségem nyílt, Magyarországon is megnéztem a lengyel bajnokikat. A válogatott csapattársaim közül Guzmics Richárd mesélt az Ekstraklasáról. Tudom, hogy a játékosok fizikai adottságának nagy szerepe van, és a meccseken bármi megtörténhet, még akkor is, ha a sereghajtó a listavezetővel játszik. Szeretném, ha a stadionba kilátogató szurkolóink boldogok lennének” – így Nikolics.

„Igen, már viccelődtünk vele – felelte mosolyogva a csatár arra a kérdésre, hogy a Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot is foglalkoztató címvédő Lech Poznan, valamint Guzmics csapata, a Wisla Kraków a Legia legfőbb vetélytársai lesznek a következő idényben a bajnoki címért folyó versenyfutásban. – A pályán mindent megteszünk, hogy legyőzzük egymást, a futballban nincsenek érzelmek. A meccsek után azonban minden visszaáll a régi kerékvágásba, és jó barátok maradunk.”

A 27 éves Nikolics a magyar válogatott tagja, de a vajdasági Zentán született és nőtt fel, ennek apropóján a Legia hivatalos honlapja külön cikkben emlékezett meg a klub korábbi szerb légiósairól.

Sztanko Szvitlica 2001 és 2003 között bajnokságot és kupát nyert a csapattal, ráadásul második szezonjában az élvonal legeredményesebb játékosának bizonyult.

A Paris Saint-Germain, a Stuttgart és a Hamburg korábbi labdarúgója, Danijel Ljuboja szintén két évig erősítette a varsói csapatot, melynek színeiben a kupát kétszer, míg a bajnokságot egyszer nyerte meg.

A szerbek közül a lengyel fővárosban kilenc szezont eltöltő Miroszlav Radovics érte el a legnagyobb sikereket: négyszeres bajnoknak, valamint kétszeres kupa- és egyszeres Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát.

A Legia hivatalos honlapja bízik benne, Nikolics Nemanja lesz a szurkolók következő kedvence.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Eb: a címvédő lengyelek jutottak elsőként nyolc közé

Röplabda
2026.09.19. 17:08

Nikolics Nemanja mesterhármassal tért vissza a pályára

Légiósok
2026.09.07. 12:17

A ciprusi élvonalba igazolt Tamás Márk – hivatalos

Légiósok
2026.09.03. 12:31

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
2026.09.01. 14:50

Baráth Péter: Most érzem magam a legjobb formában

Légiósok
2026.08.20. 17:45

Golomán György a lengyel bajnokság címvédőjénél folytatja

Kosárlabda
2026.07.24. 10:53

Gyirmótról igazolt középpályást a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 15:55