Napoli: Novothny nagyon örül, bár nem bungee jumpingolhat

2012.10.13. 15:05
Mint beszámoltunk róla, Novothny Somával ötéves szerződést kötött az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Napoli, és a fiatal csatár nagyon örül, hogy hosszú távon számolnak vele.

„El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok – mondta a 18 éves futballista a Nemzeti Sportnak. – Persze titkon azért számítottam rá, mert nyáron, amikor három évre aláírtam az amatőr szerződésemet, mondták, hogy ne aggódjak, rövid időn belül meghosszabbítjuk. Akkor azért kellett gyorsan cselekedni, mert nem kötött megállapodás a Napolihoz, azt pedig nem akarták a klubnál, hogy más csapat elvigyen. Egészen más egy profi szerződés, ebben többek között azt is kikötik, hogy semmiféle extrém sportot sem űzhetek. Na nem mintha annyira vágynék rá, bár a bungee jumpingot egyszer kipróbálnám, de nem bánom, hogy ezzel még várnom kell egy keveset. Most az a fontos, hogy biztonságban vagyok, nem kell aggódnom amiatt, hogy maradhatok-e vagy sem. Ugyanakkor ez felelősséggel jár. Nem dőlhetek hátra, tudva, hogy öt évig érvényes még a szerződésem. Sőt, még többet kell kiadnom magamból, keményen dolgoznom, hogy fejlődjek, mivel a következő egy-két év rendkívül fontos lesz számomra.”

Legfrissebb hírek

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
18 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Nápolyban két dolog szent: a pizza széle és a költségvetési egyensúly

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 18:21

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51