„Ismeretlen” magyar, Matondo az osztrák élvonalban

Vágólapra másolva!
2011.07.29. 16:07
null
Új fiú az új fiúk között – Matondo a fotó jobb szélén (Fotó: kleinezeitung.at)
Címkék
Az osztrák negyedosztályból igazolt magyar labdarúgót az osztrák élvonalbeli SV Kapfenberg: Matondo Franck Gerard három évre kötelezte el magát új klubjához.

A kongói apától, magyar anyától, Budapesten született középcsatár a BKV Előrében nevelkedett, korábbi felnőttcsapatai a Vasas, a német 1. FC Pforzheim, a REAC, az osztrák SC Melk és a szintén osztrák SV Straßwalchen voltak.

Utóbbi együttessel a salzburgi Landesligában szerepelt a 2010–2011-es évadban, amelyben gólkirályi címet jelentő 36 találatig jutott – ezzel irányította magára a KSV 1919 figyelmét, a stájerországiak háromszor is megnézték. A 183 centis, 26 éves támadó egy mérkőzésen játszott az NB I-ben (még Aczél Zoltán állította be a REAC-ba), a német Oberligában pedig 10 meccsen jutott szóhoz, és két gólt szerzett.

Viszonylagos tapasztaltsága ellenére sohasem volt még profi státuszban, a kapfenbergiekkel írta alá első profi szerződését, amely 2012. június 30-ig szól.

Werner Gregoritsch vezetőedző azt reméli a magyar-kongói kettős állampolgárságú Matondótól – aki egyelőre még nem mutatkozott be a Bundesligában –, hogy „vele új szelek fújnak majd a támadások vezetésénél".

Az osztrák Bundesliga – Szabics Imre (Sturm Graz), Sáfár Szabolcs (Wacker Innsbruck) és Waltner Róbert (Mattersburg) utáni – negyedik magyarja ekképpen fogalmazott az első kapfenbergi tréningek után: „Hozzá kell még szoknom az itteni tempóhoz, amely jóval magasabb, mint a negyedosztályban. Vannak kondicionális hiányosságaim, ami természetes, elvégre az utóbbi három évben alacsonyabb osztályokban futballoztam. Körülbelül harmincszázaléknyit adtam ki magamból, amire képes vagyok, de ígérem, néhány héten belül tökéletes erőállapotban leszek!"

Legfrissebb hírek

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
13 perce

A németek és a csehek is kijutottak az Eb-re, a franciáké az Eurokupa

Kézilabda
27 perce

Nagy csatában egyenlített a Vegyész a férfi röplabda Extraliga bronzmeccsén

Röplabda
27 perce

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
52 perce

Az FTC nagy csata után került előnybe a Vasas elleni férfi vízilabdadöntőben

Vízilabda
1 órája

BL-elődöntő: PSG–Arsenal visszavágó

Bajnokok Ligája
1 órája

Bodó Christopher marad a Gyergyónál

Jégkorong
2 órája

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2 órája
Ezek is érdekelhetik