Görögország: Leandróék ajánlatot tettek Németh Krisztiánért - sajtóhír

2011.01.27. 00:45
Címkék
Ciprusi sajtóhírek szerint a Leandrót is foglalkoztató Omonia Nicosia is szeretné megszerezni a görög Olympiakosz magyar válogatott futballistáját, akiért állítólag már ajánlatot is tettek a ciprusiak.

A sportnetcy.com értesülései szerint az Omonia ajánlatot tett a 22 éves magyar játékosra. A ciprusi csapat a szezon végéig kölcsönbe szeretné megszerezni Németh Krisztiánt.

A honlap megemlíti, hogy a támadó kevés játéklehetőséget kap az Olympiakoszban, így érkezése ideális lenne az Omonia (amely a mai napon a kupában a legjobb nyolc közé jutott, miután az első meccsen aratott 6–0-s győzelme után 2–2-t játszott az Atromitosz Jeroszkipuval) és a görög csapat számára is.

A váltás pedig mindenképpen jó lenne Némethnek, mert ahogy azt már korábban megírtuk, a tavaszi szezonban valószínűleg szintén kevés lehetőség jutna neki az Olympiakoszban, miután a görög listavezető a támadósorba szerződtette az AEK-től a 26 éves algériai válogatott Rafik Dzsebburt.

Úgy látszik, hogy kérője bőven akad a magyar támadónak: ahogy azt már korábban megírtuk, Görögországból a Kiss Zoltánt is foglalkoztató, az élvonalban jelenleg 15. helyen álló Panszerraikosz, a sereghajtó Lárisza, a szintén a bentmaradásért harcoló korfui Kerkyra és a Szélesi Zoltánt is a soraiban tudó újonc, a középmezőnyhöz tartozó Volosz, valamint Spanyolországból a Villarreal B is vinné Németh Krisztiánt.

Legfrissebb hírek

Óriási angol védelmi hiba után már a 2. percben vezetést szereztek a spanyolok a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2 perce

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
22 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
28 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
33 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
36 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
37 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
56 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
56 perce